Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A magyar kormány a forint stabilabbá tételével vonzana új befektetéseket az országba ahelyett, hogy a fizetőeszköz gyengítésével pörgetné fel az exportot – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Wall Street Journalnek adott interjújában.
A gyengébb forint ugyan nagyban támogatná a recesszióban lévő, exportra támaszkodó gazdaságot azáltal, hogy vonzóbbá teszi a magyar árukat külföldön, de negatív hatással lenne a nagy devizahitel-állománnyal rendelkező háztartásokra, cégekre és magára az államra is – mondta Varga Mihály a Wall Street Journalnek.
A miniszter szerint egyszerre kell csökkenteni a külföldi devizáknak való kitettséget és segíteni az export növekedését. A legtöbbet Varga szerint azzal tehet ezért a kormány, hogy stabilabbá és kiszámíthatóbbá teszi a forint árfolyamát és eltünteti az árfolyamfluktuációt.
A lap felidézte, hogy a kormány életet próbál lehelni a nehéz helyzetben lévő magyar gazdaságba, amely tavaly 1,7 százalékkal zsugorodott. A forint az eurózóna válsága miatt és a magyar monetáris politikával kapcsolatos kétségek miatt az utóbbi időben jelentősen gyengült a közös európai fizetőeszközzel szemben – tették hozzá.
A kormány várakozásai szerint idén a gazdaság 0,9 százalékkal nőhet, bár ennél a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kisebb, 0,5 százalékos növekedést tart lehetségesnek, elemzők szerint pedig akár újra zsugorodhat a gazdaság. Varga személyes becslése szerint idén 0,5 és 1 százalék között lehet a gazdasági növekedés.
Bár a gazdasági növekedést és hitelezést előmozdító gazdasági programjában a kormány együttműködne a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB), Varga az interjúban hangsúlyozta, hogy a jegybank továbbra is maga hozza meg a monetáris politikával kapcsolatos saját döntéseit.
A miniszter szerint az MNB előtt nyitva álló lehetőségek egyike, hogy vásárlásokkal beszáll a másodlagos kötvénypiacra, akárcsak teszi ezt az Európai Központi Bank (EKB). Varga hozzátette, hogy a szuverén magyar adósság MNB általi vásárlása viszont nem lehetne "korlátok és feltételek" nélküli.
Varga arról is beszélt, hogy a kormány egyértelműen jobbnak tartja az alacsonyabb alapkamatszinteket, mert ezzel olcsóbb lehet az adósság törlesztése. Hozzátette, a jegybank feladata megtalálni azt a pontot, amelynél a kamatcsökkentés még nem idéz elő jelentősebb hozamelkedést.
"Azt gondolom, hogy az alapkamat szintje még nem érte el ezt a pontot, de annak meghatározása, hogy hol van ez a szint, a jegybank feladata" – mondta Varga az interjúban. "Valószínűleg már közelítünk ehhez a szinthez" – tette hozzá.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.