Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 166,95 pontos, 0,92 százalékos csökkenéssel, 17 930,84 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltánnak, a QUAESTOR elemzőjének értékelése szerint a keddi emelkedés után a profitrealizálás mellett döntöttek a befektetők, a hazai részvényindex a fontosabb európai részvényindexeknél is nagyobbat esett a szerdai kereskedésben.
A vezető részvények közül a Mol és az OTP húzta el a piacot, az olajtársaság két nap emelkedés után a 17 000 forintos szintről fordult vissza, ezzel a csökkenő trendjében maradt, a bankpapír pedig folytatta a hetekkel korábban megindult vesszőfutását, azonban a 4160-4200 forintos tartományban rövid távon támaszra lelhet az elemző szerint. A Magyar Telekom továbbra is ígéretes, a közelgő osztalékfizetés felfelé hajtja az árfolyamot.
Az euró forintárfolyama napközben a 300-as szint közelébe ereszkedett, azonban a csütörtöki rendkívüli MNB sajtótájékoztató hírére gyengülni kezdett a hazai fizetőeszköz, így tőzsdezáráskor 301,80 forintot kellett fizetni egy euróért. A piac feszülten várja a jegybanki bejelentést - tette hozzá.
A Mol ára 320 forinttal, 1,87 százalékkal 16 750 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 102 forinttal, 2,38 százalékkal 4175 forintra esett, forgalmuk 9,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 420 forintot ért, forgalma 925,2 millió forint volt. A Richter árfolyama 520 forinttal, 1,53 százalékkal 34 400 forintra erősödött, forgalma 832,5 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 322,6 millió forintos forgalom mellett 400 forinttal, 2,20 százalékkal 18 600 forintra nőtt.
A BUMIX 984,78 ponton zárt szerdán, ez 2,32 pontos, 0,24 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.