„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Elvándorlási hullám indult meg az E.On Energiaszolgáltató Kft. azon lakossági ügyfelei körében, akik eddig versenypiaci konstrukcióban vásároltak áramot – írta a Világgazdaság.
Ez a néhány ezer ügyfél úgy jutott az egyetemes szolgáltatásbelinél 8-10 százalékkal olcsóbb villamos energiához, hogy olyan vállalatnál dolgozik, amely az E.On ügyfele – írja a VG. Az eddig élvezett árelőnyt azonban az év eleji rezsicsökkentés miatt elveszítették, sőt, az általuk fizetett tarifa már 2-5 százalékkal magasabb a hatóságinál.
„Sajnos nem tudtuk a rezsicsökkentést mi is érvényesíteni az árainkban. Ezek a jórészt Pest megyei ügyfeleink folyamatosan térnek vissza korábbi egyetemes szolgáltatójukhoz. A visszatérés egyébként egyszerű, a tőlünk távozókat semmilyen kötelezettség nem terheli, a 30 napos átfutási időt is csak az adminisztráció indokolja” – válaszolt lapunknak Egyházi Nikolett, a hazai E.On-csoport szóvivője.
Nemrég híre ment, hogy a távközlési szolgáltatásaival egy csomagban olcsóbb áramot és gázt kínáló Magyar Telekom kivonul az érintett hazai energiaszegmensből. A cég erre reagálva közleményt adott ki, hogy nem készül ilyenre.
Ugyanakkor jelezték, „a Magyar Telekom ... megfogalmazta azokat a javaslatait, amelyek lehetővé teszik a lakossági kedvezmények megőrzését, ugyanakkor nem okoznak többletterhet a költségvetés számára. (...) egyeztet arról, hogy a rezsicsökkenés bevezetését követően milyen feltételekkel nyújthatna lakossági energiaszolgáltatást a továbbiakban”.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.