Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Magyarországon az átlagjövedelem 70 százalékára lenne szükség a tisztességes nyugdíjas kori megélhetéshez. A megfelelő és a tényleges nyugdíj közötti különbözetet saját erőből kell megteremteni. A két összeg közötti különbség jelenleg is évente félmillió forint, ennyit kell aktív életünk alatt saját magunk számára félretennünk.
Magyarországon az átlagjövedelem 70 százalékára lenne szükség a tisztességes nyugdíjas kori megélhetéshez az OECD szerint – írja a Pénzcentrum.hu. Ehhez azonban megtakarítani szükséges, egy hosszabb távon, rendszeresen elhelyezett, akár kisebb - havi néhány ezer forintos, éves szinten akár 100-150 ezer forintos - összegű megtakarítás évek alatt milliós nagyságúvá növekedhet, mely hozzájárulhat a nyugdíjas évek anyagi biztonságának megteremtéséhez is.
Sokan azt gondolják, hogy a hosszú távú megtakarításokat ráérnek 40-45 éves korban elkezdeni. A tapasztalatok és a nyugdíjrendszer folyamatos változása ugyanakkor mindenkit arra ösztönöz, hogy lehetőségeihez mérten a leghamarabb, akár már 25-30 éves kora között kezdjen el foglalkozni a kérdéssel, és indítsa el megtakarítási programját. Itt is él a fentebb említett szabály, hogy már kis összegekkel is elkezdhető a megtakarítás. Magyarországon a megtakarítás sok esetben materiális javakat jelent, ennek tipikus példája az ingatlantulajdon, amire sokan befektetésként tekintenek. A mai fiataloknak ugyanakkor nem könnyű saját forrásból lakást vásárolni, a bankok öngondoskodási termékei között viszont erre is találunk jó megoldást, ráadásul az állami támogatások is egyre szélesebb kör számára elérhetőek.
Évente ugyanakkor 500 ezer forint körüli, vagy ennél is nagyobb összeget kellene megtakarítania a fiataloknak és aktív korúaknak ahhoz, hogy tisztességes nyugdíjas kori ellátásban részesüljenek. Ennek az összegnek a megtakarítására több mód is létezik, az ugyanakkor egyértelműnek tűnik, hogy ekkora összeget a fiatalok jelentős része és aktív korúak nem tudnak évente megtakarítani.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.