EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Dunaújváros, Budapest és Paks a legtisztább a feketegazdaság szempontjából, a legmagasabb a feketegazdaság aránya a viszonylag tehetős vidéki városokban, illetve különösen Bács-Kiskun megyében. Az MKIK GVI kutatói azt vizsgálták, hogy mely kistérségben lényegesen magasabbak a lakossági fogyasztási kiadások a bejelentett jövedelmekhez mérten.
Dunaújváros, Budapest és Paks a legtisztább a feketegazdaság szempontjából, a legmagasabb a feketegazdaság aránya a viszonylag tehetős vidéki városokban, illetve különösen Bács-Kiskun megyében – írja a napi.hu, legalábbis ez derül ki az MKIK GVI tanulmányából. Az MKIK GVI kutatói azt vizsgálták, hogy mely kistérségben lényegesen magasabbak a lakossági fogyasztási kiadások a bejelentett jövedelmekhez mérten. A fogyasztási szokásokat a villanyszámla, személygépkocsi-ellátottság, a járművek életkora és a kábeltévéhasználat aránya alapján mérték. A kutatók emellett tényként fogadták el azt a becslést, hogy Magyarországon a rejtett gazdaság mértéke a GDP 17-18 százalékára rúg.
A különböző módon végzett kalkulációk alapján az látszik, hogy ahol egy-két nagyvállalat a térség fő foglalkoztatója – ez Dunaújváros és Paks esetében látszik jól –, extrém alacsony a feketegazdaság aránya. A legszegényebb kistérségekben viszont magasak a szociális transzferek, s a közmunkaprogram, más munkalehetőség híján pedig jóval nehezebb akár feketejövedelemhez is jutni, ezért nem itt a legmagasabb a feketegazdaság – mutatnak rá. Így a legfertőzöttebb térségek a vidéki átlaghoz húzó kistérségek, ezek közül is kiemelkedik Bács-Kiskun megye. A legmagasabb értéket (37,2 százalék) ugyanakkor a Nyírségben található baktalórántházi kistérségben mérték a kutatók, a legalacsonyabbat (4,4 százalékot) pedig Dunaújvárosban.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.