Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerdán hivatalból, piacbefolyásolás gyanújával piacfelügyeleti vizsgálatot indított a keddi jegybanki kamatcsökkentés bejelentése előtt történt, pénzpiaci mozgásokat kiváltó hírügynökségi hiba miatt.
A felügyelet már kedden döntött a vizsgálat elindításáról – közölte Binder István, a PSZÁF szóvivője, aki szerint a vizsgálat lezárulta után nyilvános határozatban teszik közzé a vizsgálat eredményeit.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedd este kiadott közleményében sürgetett vizsgálatot a kamatdöntést megelőző heves pénzpiaci mozgások miatt. A jegybank akkor úgy fogalmazott: egy nagy hírügynökség "félrevezető információkat" hozott nyilvánosságra a kamatdöntéssel kapcsolatosan.
A keddi kamatdöntés előtt néhány perccel az euró forintárfolyama néhány másodpercre 300 forint közeléből 303 forint közelébe emelkedetett, majd 300 forintra esett vissza. A Portfolio.hu akkor arról számolt be, hogy a Bloomberg hírügynökség 13:54 órakor – azaz néhány perccel a kamatdöntés bejelentése előtt – egy olyan hírt jelentetett meg, amely szerint 1 százalékos lett volna a magyar alapkamat – ez pedig 400 bázispontos kamatvágásnak felelt volna meg.
A tőkepiaci törvény vonatkozó szakasza értelmében piacbefolyásolásnak minősül a "megalapozatlan, félrevezető, hamis információ közlése, híresztelése, nyilvánosságra hozása vagy nyilvános közlése, feltéve, hogy az információt terjesztő személy az információ hamis vagy félrevezető mivoltának tudatában van, vagy az adott helyzetben elvárható gondossággal eljárva tudatában kellett volna lennie".
Piacbefolyásolásnak minősül továbbá az olyan ügylet kötése, vagy arra való megbízás adás, amely hamis vagy félrevezető jelzéseket ad vagy adhat az adott pénzügyi eszköz keresleti vagy kínálati viszonyairól, árfolyamáról; amely az adott pénzügyi eszköz árfolyamát mesterséges vagy rendellenes szinten rögzíti; illetve, amely színlelt, illetve amelyben bármilyen más formájú megtévesztéshez, manipulációhoz folyamodnak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.