Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A várakozásokkal ellentétben vegyesen kezdték a szerdai kereskedést a vezető európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 0,08 százalékkal csökkent, a DAX-30 0,01 százalékkal, a CAC-40 0,05 százalékkal nőtt a kereskedés első perceiben.
Elemzők arra számítottak, hogy mindhárom mutató szerény mértékű emelkedéssel indít. Az optimista hangulatot a kedden napvilágra került kedvező amerikai vállalati adatok idézték elő.
Részvényvásárlásra ösztönözte a befektetőket az is, hogy reményeik szerint a mélyülő recesszió miatt az Európai Központi Bank mégiscsak kénytelen lesz tenni valamit a gazdaságért jövő heti pénzügypolitikai értekezletén.
Kedden a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 2012 augusztus óta a legnagyobb, 2,4 százalékos növekedéssel 1182,49 ponton végzett.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.