Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Aláírták a 4-es metró egyes rendszereit gyártó német Siemensszel a metró kivitelezéséhez kapcsolódó szerződés módosítását hétfőn Budapesten.
A Bolla Tibor BKV-vezérigazgató és Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója által aláírt módosítás értelmében a Siemens kötbérből eredő követelése több mint 70 millió euróról 30 millió euróra csökken, ennyit kell Budapestnek kifizetnie.
Tarlós István főpolgármester az aláírás előtti sajtótájékoztatón azt mondta, a módosítás az időalapú követelések maximalizálását tartalmazza, ezt októberben fogadta el a Fővárosi Közgyűlés, majd a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség előkészítette az előterjesztést a kormánynak, amelyet elfogadtak, és április 19-én megjelent a Magyar Közlönyben.
A főpolgármester közölte, a 4-es metró beruházása mögött húzódó szerződésrendszer legnagyobb hibája, hogy nincs generálkivitelező, emiatt minden kockázat a BKV-t és rajta keresztül a fővárost terheli, és minden kivitelező késése hatással van a többire is.
Ez történt a Siemensszel, mivel az alagút építésének csúszása, majd az Alstom Metropolis szerelvények kései szállítása is hátráltatta a német céget a munkák elvégzésében. További furcsaság Tarlós István szerint, hogy az automata metróra a szokásoktól eltérően a szerelvényeket más gyártó szállítja, mint a vonatvezérlő rendszert.
A követelések összegéről szólva azt mondta, ebben a helyzetben a legtöbb, amit megtehettek, az a kármentés volt, mert a 70 millió euró a szerződés szerint járt volna a Siemensnek, a módosítással viszont az eredeti követelés kevesebb mint felét kell kifizetni. Szerinte törekvéseik semmit nem értek volna, ha a Siemens nem korrekt módon áll a kérdéshez.
Jürgen Brandes, a Siemens vasúti automatizálási területének globális vezetője azt mondta, hogy a cégnek 1896-óta, a millenniumi földalatti megépülése óta mindegyik budapesti metróvonal építésében része volt.
A 4-es metró beruházása egy integrált projekt, amely nemcsak az automata vonatbefolyásoló rendszert, hanem az áramellátást is magában foglalja. Hozzátette, "kusza" a kivitelezés története, de mindenben közösen törekedtek a megoldásra.
Szerinte - bár nehéz ebben az esetben győztesről beszélni - Budapest és a lakosok mindenképpen nyerni fognak, ha megépül a 4-es metró. Az aláíráson Dale A. Martin, a Siemens Zrt. vezérigazgatója is köszönetet mondott a konstruktív tárgyalásokért.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.