Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nem volt szó a trafikpályázatokról a Fidesz-KDNP hétfő délelőtti frakcióülésén – értesült a hvg.hu. A tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök is ott volt, úgy tudjuk, a kormányfő oktatási kérdésekről egyeztetett a képviselőkkel.
Múlt hét elején derült ki, kik nyertek jogosultságot nemzeti dohánybolt üzemeltetéséhez. A dohánykereskedelem állami monopólium alá vonását, illetve a trafikok pályáztatását a kormánytagok és a törvényeket megszavazó Fidesz–KDNP-frakció tagjai azzal indokolták, hogy a kiskorúakat, családokat, munkanélkülieket, kismamákat akarják védeni. Ehhez képest, mint kiderült, többek között CBA-s vezér, fideszes politikusok családtagjai, ismerősei is nyertek koncessziót.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón hódmezővásárhelyi egyéni képviselőként úgy fogalmazott: bármennyire is közel dolgozik a miniszterelnökhöz, nem képes azt elintézni, hogy a trafikpályázatok nyertesei közül mindenki szocialista legyen. Azt sem tudja garantálni, hogy a nyertes mind-mind fideszes legyen. De azt nem tudja kizárni, hogy a nyertesek között ne lehessenek egykori fideszesek. Politikai alapon történő leosztásra nincs bizonyíték, ő nem tud erről, állnak minden vizsgálat és feljelentés elé – tette hozzá.
A hvg.hu több fideszes forrásból múlt pénteken úgy értesült, hogy a kormánypárt helyi potentátjai osztották el a dohányboltok üzemeltetésének jogát. A listát a választókerületi elnökök véleményezték, de volt olyan város is, ahol a kormánypárti frakcióval szavaztatták meg, ki nyithat trafikot.
Hasonló botrányok kísérték tavaly az állami földek megpályáztatását is, emiatt lemondott a Vidékfejlesztési Minisztérium korábbi államtitkára, Ángyán József, és több zárt frakcióülésen felvetette Orbánnak a szerinte zavaros pályázatok ügyét. Legutóbb a szezonnyitó gyulai frakcióülésen is éles szóváltás volt közte és a miniszterelnök között – számolt be a hvg.hu.
A Fidesz hétfői frakcióülésén nem került szóba a trafikpályázatok ügye – értesült a hvg.hu. Úgy tudjuk: Orbán Viktor az oktatás átszervezéséről tanácskozott hétfő délelőtt a kormánypárti képviselőkkel. Egyebek mellett azt vitatták meg, milyen formában működtessék a különböző pedagógiai szolgáltatásokat, ki állja a köznevelés államosítása miatt felmerülő újabb költségeket, illetve összevonhatnak-e az órarendben a mindennapos testnevelés órákat úgy, hogy egyik nap nem tartanának ilyen órát, cserébe viszont egy másikon kettő lenne. Utóbbiról Pokorni Zoltán nyújtott be előterjesztést múlt héten.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.