Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kiírta a fejlesztési minisztérium az új trafikpályázatot azokra a településekre, ahol első körben senki nem akart nemzeti dohányboltot nyitni.
Új pályázati kiírást tesz közzé dohányértékesítési koncesszióra a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azokra a településekre vonatkozóan, amelyeken egyetlen pályázó sem nyert – olvasható a kormany.hu-n. Március 28-án 1417 településen nem hirdettek eredményes pályázatot az első pályázati kiírásra, amelyre idén február 22-ig lehetett jelentkezni. Ugyanis ezeken a helyeken senki nem akart nemzeti dohányboltot nyitni. Korábbi sajtóértesülések szerint már hétfőn ki kellett volna írni az új trafikpályázatot.
Az új pályázattal kapcsolatos részletes személyi, jogi, pénzügyi és tárgyi feltételek, a pályázatelbírálás szempontjai és további információk a koncessziós pályázati kiírásban találhatók.
A pályázati kiírások a megjelenést követően a Széchenyi Programirodáknál, munkanapokon hétfőtől csütörtökig 8:00-16:00, pénteken 8:00-14:00 óráig vehetőek át térítésmentesen, illetve térítésmentesen letölthetőek a kormány, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., valamint a Széchenyi Programiroda weboldaláról.
A pályázati kiírás nyomtatott formában történő személyes átvétele esetén egy személy kizárólag egy pályázati kiírást vehet át – írja a kormany.hu.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.