Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A földrengésbiztos építési technológia közép- és dél-európai központja jöhet létre Magyarországon, kínai beruházással – írja a Világgazdaság. Erről is szólt az a nemzetközi konferencia, amelyet a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) szervezett Budapesten.
Magyarországon most tartottak először nemzetközi szakmai eszmecserét a földrengésbiztos technológiákra, a rendezvényre kilenc országból több mint 90 szakértő és piaci szereplő érkezett – közölte a VG.
„Azért vállalkoztunk a világszínvonalú, magyar szellemi tudáskincsen alapuló kínai földrengésbiztos építési technológia nemzetközi szintű bemutatására, mert ennek a biztonság mellett gazdasági haszna is lehet az ország számára, és a központ megvalósulásával jelentősen fokozható a hazai kutatás-fejlesztési élet nemzetközi rangja a szeizmológia tudományterületén” – indokolta a lapnak a kezdeményezést Deák Csaba, a NIH stratégiai elnökhelyettese.
A Base Isolation földrengésvédelmi technológia kifejlesztése három évtizedes múltra tekint vissza. Csak Kínában közel egymillió meglévő iskolaépületbe tervezik beépíteni utólagosan ezt a földrengésvédelmi megoldást. A beszámoló szerint közismert az is, hogy, Dél- és Délkelet-Európa egyes részei, a Balkán-félsziget és az Arab-öböl országai, valamint számos közel-keleti ország kitett rendszeres földrengésnek.
Ezt a piaci lehetőséget szeretné kiaknázni a kínai Zhuzhou Times New Technology cég egy közép-európai központ tervével. Xiang Liang Ning, a cég elnöke elmondta, hogy azért esett a választásuk Magyarországra, mert jók az itteni szakemberek, és szoros a kapcsolatuk velük.
Ez esélyt kínál a jó együttműködésre, főleg ha sikerül találniuk megfelelő magyar építőipari vállalatot az általuk kifejlesztett technológia alkalmazására, amelynek alkalmazásával az épületek a 8-as, 9-es erősségű földrengésnek is ellenállnak – tette hozzá a VG.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.