„Miért kéne fenntarthatóvá tenni a fejlődést? Inkább azon érdemes gondolkodni, hogy milyen irányú a fejlődés. Elképzelhető, hogy nem is érdemes fenntartani” – kezdte keddi előadását a Közép-európai Egyetemen Colin Beavan, energetikai mérnök, publicista, aki 2007-ben azzal szerzett ismertséget, hogy a családjával megpróbált New York belvárosában egy évig úgy élni, hogy a környezetterhelésük a legminimálisabb legyen.

A 49 éves Beavan nem úgy nézett ki, mint egy zöldmozgalmár: oldott volt, laza és közvetlen. Nem látszott rajta semmiféle tehetetlen düh a fogyasztói társadalommal szemben, sokkal inkább tűnt egy profi kommunikációs tanácsadónak.

Nem lehet tehát véletlen, hogy épp ő lett a No Impact Man, az ökológiai lábnyom nélküli ember, aki nem termel hulladékot a komposzton kívül, csak helyi élemiszert fogyaszt, nem használ papírt, és nem vesz igénybe fosszilis alapú üzemanyaggal működő járművet. És ezzel Amerika-, majd világszerte híressé vált. Olyannyira, hogy 2007-ben a blogját a Times magazin a 10 legbefolyásosabb környezeti blog közé sorolta.

Obama biciklire cseréli a limuzint

AFP / Jim Watson

Van alternatívája a fogyasztói létnek

Beavannek – elmondása szerint – elege lett abból, hogy miközben a legtöbben tudatában vannak annak, hogy az emberiség felemészti környezetét, egyénileg senki nem tesz semmit. Pedig véleménye szerint nem csak vidéki környezetben lehet környzettudatos életet élni, hanem felhőkarcolók tövében is. Beavan projektje nem csak arról szólt, hogy a család az autót biciklire cserélte, és lift helyett lépcsőzött, de – ahogy a New York Times riportere nevezte – a Beaven-család számára ez volt „a WC-papír nélküli év”. Nemcsak a papír került tiltólistára, semmilyen hulladékot nem termeltek, organikus szemetüket pedig komposztálták ötödik sugárúti lakásukban.

A Beavan-család hétköznapjai egy év leforgása alatt jelentősen megváltoztak, gyökeresen átalakult életmódjuk. Az alacsony fogyasztás azonban nem feltétlenül jelentette az életminőség romlását. Pedig elsősorban nyilvánvalóan lemondásról van szó, olyan fogyasztási javak mellőzéséről, amelyek előállítása sok energiát igényel, és fogyasztásuk sok hulladékot termel.

A kísérlet eredményeit Colin Beavan a blogjában dokumentálta, hétköznapjaikat kamera rögzítette, így születhetett később a projekttel azonos, No Impact Man című dokumentumfilm. Indulásként hét pontot fogalmazott meg. Az első a már említett „zéró hulladék”, amit úgy értek el, hogy csak olyan élelmiszert vásároltak, ami nincs becsomagolva. Ezt legkönnyebben a termelői piacokon tudták megtenni, amivel már a következő pont is kirajzolódik, miszerint csak helyi – egész pontosan 250 mérföld sugarú körön belülről származó – ételt fogyasztottak, ami azért fontos, mert a lakóhelytől távol gyártott élelmiszerek szállítása során rengeteg fosszilis energiát égetnek el.

Beavanék nem használtak autót, rollerrel és biciklivel közlekedtek. Az élelmiszereken kívül egyáltalán nem vásároltak újonnan előállított termékeket, a vízfelhasználásukat minimálisra csökkentették, és száműzték a lakásból az elektronikai eszközöket is (mikrohullámú sütő, tv, mosógép). A mosást kézzel végezték, tévézés helyett beszélgettek és a gyertyafényes vacsorák után játszottak; olyan játékokat, amiket együtt találtak ki. "Sütéshez-főzéshez ezentúl is használunk energiát, de amellett hogy megváltunk a mikrótól és a hűtőtől is, és mindent frissen fogyasztottunk, maradékot sem hagytunk" – mesélte Beavan.

Megszabadultak rossz fogyasztói szokásaiktól

Mr. No-impact-man

Persze, ha mindezt végiggondoljuk, ez az ökológiai lábnyom több a nullánál. Az ésszerű vízfelhasználásba melegvíz-vételezés is beletartozott, és a téli fűtés is csak azért volt kivitelezhető, mert a szomszédos lakások felfűtötték Beavanék ökobarlangját. A zöldaktivista erre úgy reagált, hogy természetesen vannak ellentmondások a projekttel kapcsolatban, de úgy gondolja, hogy a lényege nem abban mutatkozik, hogy a kísérlet ideje alatt sikerült-e százszázalékosan tehermentesíteniük a környezetükre gyakorolt hatásukat, hanem abban, hogy egy év alatt megszabadultak a berögzült rossz fogyasztói szokásaiktól. Ráébredtek arra, hogy a kényelmes fogyasztói létnek létezik olyan alternatívája a nagyvárosban is, amely boldogabb és teljesebb életet nyújthat. Az igazi eredménye a projektnek szerinte az, hogy életvitelszerűen elsajátítottak viselkedési mintákat, melyekkel tartósan hozzá tudnak járulni a környezet tehermentesítéséhez.

"No Impact Man" ma már inkább média- és PR-aktivistaként definiálja magát, hatása megkérdőjelezhetetlen, blogját a világ minden részéről több mint 50 ezren követik. Olvasóit arra kéri, hogy legalább hét napig próbálják lecsökkenteni fogyasztásukat, ne használják autóikat, az elektromos berendezéseket kapcsolják ki otthonaikban, nélkülözzék a papírból vagy műanyagból készült tányérokat, poharakat, majd élményeiket és benyomásaikat osszák meg az oldalon. Beavan rendszeresen szervezi a No Impact Hetet, amihez a világ bármely részéről csatlakozni lehet.

A No Impact Hét célja, hogy a résztvevők felismerjék, hogy túlzott erőfeszítések és szélsőséges lépések nélkül is drasztikusan csökkenthető a fogyasztás, megszüntetve azokat a fölösleges szokásokat, amelyeket a hét kezdetén még elhagyhatatlannak gondoltak a résztvevők. Az oldalon olvasható számítások szerint egy négytagú család naponta 6 kilogramm szemetet termel, évente több mint 2 tonnát. Emellett elfogyaszt 550 liter vizet és 10-15 kilowattórányi energiát.

Beavan tevékenysége felkeltette a politika érdeklődését is. A New York állambeli Zöld Párt tavaly megkereste, hogy induljon a párt színeiben a kongresszusi választásokon. Elsőre nemet mondott, mert szerinte a választás leginkább egy nagy sporteseményhez hasonlítanak, amit nagy, multinacionális cégek finanszíroznak. Aztán barátai meggyőzték, hogy jót tesz az ügynek, ha elindul. Nyilvánvaló volt, hogy nincs esélye a nagy pártok jelöltjeivel szemben, és a 6 ezer dollárból finanszírozott kampánya nem fog annyi embert elérni, mint az ellenlábasaié. Háromszáz aktivista ugyanakkor segítette Beavan kampányát, a választókerületében ő volt az első "zöld" jelölt. Beavan a budapesti előadáson elmondta, hogy politikai szerepvállalásának három fontos hatását látja. Elsősorban a legfontosabb, hogy az indulása bizonyította, hogy a politika a civilek ügye, és nem csak politikusok indulhatnak a választásokon. A másik, ami magyarul elcsépelten hangzik, hogy "lehet más a politika". A harmadik pedig, hogy egyedüliként alternatívát kínált azzal kapcsolatban, hogy hogyan érdemes élni.

Nem Beavan az egyetlen

MTI / Sajtóadatbank

Európának is megvan a maga Beavanje, aki biciklivel fejleszti az áramot, kizárólag használt ruhákat vásárol, és esővizet használ a fürdéshez, hogy bebizonyítsa milyen jelentős szerepet játszik az egyéni felelősségvállalás a környezetvédelemben. A magát (amerikai társánál valamivel szerényebben) csak Low Impact Mannak hirdető belga, Steven Vrommant több követőre is talált, miután bizonyította, hogy életmódjával csaknem 60 százalékkal csökkenthetőek a közüzemi számlák. A környezetvédelmi szaktanácsadóként dolgozó Vrommant 2008-ban döntött úgy, hogy hátat fordít a pazarló életnek, és új szokásokat vezetett be. Beavanhez hasonlóan ő is megosztja tapasztalatait internetes oldalán, ahol az érdeklődők szakszerű segítséget kaphatnak, ha nyomdokaiba akarnak lépni.

Low Impact Man először száműzte otthonából a vasalót és a mikrohullámú sütőt, de a porszívó és a mosógép maradt, azonban a korábbinál jóval megfontoltabb használat mellett. A számítógép áramellátását egy generátorból és egy általa hajtott szobabicikliből biztosította. A hagyományos izzókat energiatakarékosra cserélte, a nyílászárókat és a padlót tíz centiméter vastagságú parafaborítással szigetelte, hogy jelentős mértékben csökkentse a fűtésre fordított energiát és ezzel együtt a számlák végösszegét is. Innovatív módszerének köszönhetően évente mindössze 200 kilowattórányi energiát használ el – normál körülmények között ezt a mennyiséget egy átlagember kevesebb, mint 15 nap alatt pocsékolja el. Táplálkozási szokásai is megváltoztak, száműzte étrendjéből a húsokat, a halat és minden olyan élelmiszert, ami az országhatáron kívülről érkezik. Ruhatárát használt darabokból állítja össze, az egyetlen, amiből újat vásárol, a futócipő, amit szenvedélye miatt elengedhetetlennek tart. Vrommant szerint annak, aki összhangban akar élni környezetével, nem kell fenekestül felforgatni korábban megszokott életét, csak felelősen kell gondolkodnia, és fel kell hagynia a féktelen pazarlással.