szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Márciusban 9,9 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest az előző havi 6,6 százalékos emelkedés után. Az első negyedévben 4,8 százalékkal haladta meg az építőipar teljesítménye az egy évvel korábbit - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Szezonálisan kiigazítva a termelés 2,1 százalékkal magasabb volt a februárinál. A márciusi növekedéshez az alacsony bázis mellett - tavaly március és június között tízéves mélyponton volt az építőipar - az út- és vasútépítések járultak hozzá - tette hozzá jelentésében a KSH.

Márciusban mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett. Az épületek építése - az egy évvel korábbi jelentős visszaesést követően - 8,2 százalékkal volt nagyobb a 2012. márciusinál. Az egyéb építmények építése 11,9 százalékkal nőtt. Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 3,0 százalékkal, az egyéb építményeké 2,1 százalékkal növekedett a februárihoz képest.

Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza - 10,7 százalékkal emelkedett. Az egyéb építmények ágazat termelése 25,4 százalékkal nőtt. Az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 0,7 százalékkal haladta meg a 2012 azonos időszakit.

A 2013 márciusában kötött új szerződések volumene 25,3 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 18,8 százalékkal nőtt, több ipari, illetve egészségügyi és egyetemi épületekre kötött szerződésnek köszönhetően. Az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene 30 százalékkal emelkedett. Márciusban több kisebb értékű, csatornázási, út- és vasút-felújítási munkára kötöttek szerződést.

Az építőipari vállalkozások 2013. március végi szerződésállományának volumene 19,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül a két építményfőcsoport állománya ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződéseké - az új szerződések utolsó két hónapban mért növekedése ellenére - 8,9 százalékkal kisebb, míg az egyéb építményeké 34,9 százalékkal magasabb volt, mint 2012 márciusában.

Az építőipar termelői árai 2013 első negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,4 százalékkal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban 0,5, az egyéb építmények építése ágazatban 2,5, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban pedig 1,3 százalékkal nőttek az árak. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,1 és 4,4 százalék között szóródott. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,6 százalékkal voltak magasabbak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!