Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Visszavonta eddigi tervét a Fidesz: mégsem kell majd leszedni a közúti közlekedés megzavarására alkalmas hirdetőtáblákat - írta az Origo. A portál felidézte, hogy ez az a piac, ahol Simicska Lajosnak és Nyerges Zsoltnak jelentős érdekeltségei vannak.
Korábban törvénymódosítások nyilvánították illegálissá többek között a villanyoszlopokra szerelt reklámtáblákat és a lakott területen kívüli óriásplakátokat, most azonban a kormány az utóbbiak egy részének fennmaradását engedélyezné - közölte az Origo.
A portál szerint kezdetben csak türelmi időt kaptak volna 2014 végéig azok a lakott területen kívüli, legfeljebb 12 négyzetméteres óriásplakátok, amelyeket 2010 végéig közútkezelői engedéllyel helyeztek ki. A Manninger Jenő által benyújott módosító indítvány indoklásában az a nehezen értelmezhető kitétel állt magyarázatként, hogy "a törvényi szigorításokat megelőzően engedéllyel kihelyezett reklámok hatósági eljárása kezelhetetlenné vált, ezért szükséges volt átmeneti ideig való fennmaradásuk tudomásulvétele".
A beszámoló felidézte, hogy ezt az indítványát a parlament nagy többséggel támogatta, így bekerült az egységes javaslatba, de hiába, mert az utolsó pillanatban a kormány átírta. Németh Lászlóné fejlesztési miniszter május 24-ei, zárószavazás előtti módosító indítványa az ideiglenes fennmaradási engedély határidejét kivette a szövegből, így a 2010 vége előtt kihelyezett plakáthelyek végleg kint maradhatnak. A törvényt az Országgyűlés hétfőn este meg is szavazta.
A módosítások arra a piacra vannak hatással, amelyen Simicska Lajosnak és Nyerges Zsoltnak jelentős érdekeltségei vannak - tette hozzá az Origo. Simicska a kilencvenes évek közepén a Fidesz gazdasági igazgatója volt, és a párt több politikusa szerint jelenleg is fontos gazdasági háttérembernek számít, Nyerges Zsolt pedig egy vele szorosan együttműködő, kiterjedt üzleti kapcsolatokkal rendelkező ügyvéd - írta róluk a portál.
Legutóbb a hvg.hu írt arról, hogy a Simicska Lajoshoz kötődő cégek az utóbbi 4-5 évben több városban nyert el reklámgazdai tevékenységet. A hvg.hu gyűjtése alapján cégei 19 településsel kötöttek reklámgazdai szerződést, ami esetenként arra is felhatalmazza őket, hogy piaci vetélytársaiktól díjat szedjenek azért, hogy kint lehessenek a plakátjaik. Volt olyan város, ahol a Simicska-cégek egymással versenyezve indultak a koncesszióért.
Több településen „a városkép egységesítése” címén ez együtt járt a táblák megritkításával, esetleg a régiek elbontásával és újak kihelyezésével, az akciókat pedig a reklámgazdaként tevékenykedő cég irányítja. A koncessziók megszerzésében három cég jár az élen: az Euro Publicity, a Publimont és a Mahír Cityposter Kft. sorban nyerte el az utóbbi években a reklámgazdai megbízásokat.
A cégek pedig egyaránt Simicska Lajos volt APEH-elnök, a Fidesz egykori gazdasági igazgatójának érdekeltségébe tartoznak. A városok rendszerint kizárólagos jogosultságot adnak a kft.-knek, azaz más reklámcég csak akkor helyezhet ki a települések közterületein plakátokat, hirdetéseket, ha megállapodik Simicska érdekeltségeivel, a koncessziós szerződéseket pedig többnyire 15 évre, más esetben 5+5 évre kötik.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.