Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Magyarországon adottak a feltételek az érintés nélküli mobilfizetés széles körű bevezetésére - mondták el a MasterCard Europe kártyatársaság szakértői keddi budapesti sajtótájékoztatójukon.
A közelmúltban mind az NFC-telefonok, (NFC - near field communication, vagyis gyakorlatilag érintés nélküli kommunikáció), mind az azokat elfogadni képes, úgynevezett PayPass terminálok száma dinamikusan nőtt az országban, 2012 végén már 17 ezer ilyen terminál volt a hazai kereskedelmi elfogadóhelyeken - mondta Szetnics László, a MasterCard Europe mobilfizetésért felelős regionális vezetője.
A MasterCard által jóváhagyott, NFC-fizetésre is alkalmas mobiltelefonok száma is jelentősen emelkedett, mára 20 gyártó 150 típusú készüléke kapta meg a MasterCard jóváhagyását - tette hozzá. Független kutatásokra hivatkozva azt állította, hogy 2014-ben minden ötödik mobil, azaz összesen 300 millió készülék lesz NFC-képes világszerte, ami pedig az elfogadó terminálokat illeti, 2016-ra a kereskedői egységek 85 százaléka lesz alkalmas érintés nélküli fizetésre, így a mobilfizetésre is.
A kártyatársaság szakértője ismertette: a telefonos fizetés terjedésének alapfeltétele az elfogadás fejlesztése, melyben nagy szerepet játszik a MasterCard, hiszen az elfogadó banki partnerekkel együtt eddig 29 európai országban vezették be a PayPass technológiát a kereskedelmi helyeken, és kezdték meg ezzel az NFC technológiát kezelni képes terminálok telepítését. Jelenleg több mint 412 ezer kereskedelmi elfogadóhelyen található ilyen készülék Európában - fűzte hozzá Szetnics László.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.