Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Miközben a légiirányítók munkabeszüntetése után fokozatosan helyreállt csütörtökön Franciaországban a rend repülőtereken, a vasúti közlekedésben mutatkoztak fennakadások: a vonatoknak átlagosan csak 40 százaléka közlekedik a vasutasok 36 órás sztrájkja miatt.
A francia állami vasúttársaság (SNCF) azt közölte, hogy az előzetes bejelentésnek megfelelően alakul a csütörtöki vasúti közlekedés, a sztrájkban nagyon sok vasutas vesz részt, ezért azt tanácsolják, hogy aki teheti, halassza el csütörtökre tervezett útját. A sztrájk szerda este 7 órakor kezdődött és péntek reggel 8 óráig tart.
A belföldi vonatoknak negyven százaléka közlekedik csütörtökön, a Párizst Londonnal összekötő Eurostar, a Brüsszelbe és Amszterdamba közlekedő Thalys és a Németországba induló Alléo járatai menetrendszerűen indulnak, Svájcba viszont minden második, Olaszországba pedig minden harmadik vonat indul csak el.
A vasutasok az ellen tiltakoznak, hogy a kormány a jelenleg egységes, de eladósodott vasúttársaságot három különböző, a szolgáltatástól függően ipari, illetve kereskedelmi céggé kívánja felosztani, amely a dolgozók szerint a vasúti rendszer széteséséhez vezethet. A tervezet jövő ősszel kerül a parlament elé.
Gilbert Garrel, a vasutasok legjelentősebb szakszervezetének, a CGT cheminots-nak a főtitkára szerint "reformra szükség van", de a kormány tervei "inkább Brüsszel liberális követeléseit szolgálják ki". Guillaume Pepy, az SNCF elnöke szerint a tervezett reform nélkül "a vasúttársaság a falnak rohan".
A szakszervezetek a munkahelyek megszüntetése miatt is tiltakoznak. Garrel szerint az SNCF öt év alatt 10 ezer vasutast bocsátott el. "Guillaume Pepy azt mondta, hogy stabilizálni fogja a létszámot, ehhez képest még idén is 2 ezer munkahely szűnik meg" - hangsúlyozta a szakszervezi vezető, aki azt is kifogásolja, hogy a pénteken kezdődő bértárgyalások előtt a vezetőség már jelezte: befagyasztják a béreket. Az SNCF mintegy 150 ezer embernek ad munkát Franciaországban, ahol naponta 15 ezer vonat közlekedik.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.