Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Szűk sávban mozgott szerdán a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon, miután a viszonylag eseménytelen napon a kereskedők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esti kamatdöntését, illetve Ben Bernanke Fed-elnök beszédét várják.
Az euró 293,65 forint volt szerda délután négy órakor. Az eurókurzus 293,40 forint és 294,20 forint között ingadozott. Ugyanekkor az euró dollárárfolyama - a reggeli szintekkel megegyező - 1,33917 volt.
Az MTI által megkérdezett devizapiaci kereskedő szerint nem sok minden történt szerdán a forintpiacon, hiszen mindenki Ben Bernanke esti beszédét várja. Gyengítheti a forintot, ha a Fed mennyiségi enyhítési programjának visszanyesését jelenti be, bár megjegyezte, hogy az elmúlt napokban az euró dollárárfolyamának emelkedésével már árazta a piac ennek lehetőségét - tette hozzá.
A kereskedő szerint szélsőséges események hiányában 290-295 forint között mozoghat az elkövetkező napokban az euróárfolyam. Szerda délután négy órakor a frank 238,16 forint, a dollár 219,22 forint, a jen 2,3050 forint.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Az érintett anyák már at idén júliusban megszerzett jövedelmük után is szja-t kötelesek fizetni.
Székekkel, lapátokkal felszerelkezett férfiak törtek be egy diszkóba, ahol törtek-zúztak.
A Tisza Párt elnöke szerint egyebek mellett azt várnák a választók, hogy ne Orbán oligarchái repkedjenek magángépeken, hanem „a magyar emberek tudjanak működő vonatokon és járható utakon közlekedni”.