Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A használatarányos útdíj, azaz az e-útdíj bevezetése előtt 25 napos valós próbaidőre van szükségük a fuvarozóknak, különben kilométeres sorok alakulhatnak ki a határokon – közölte a Fuvarozó Vállalkozók Országos Szövetsége (Fuvosz) csütörtökön.
A közlemény azt a nyílt levelet tartalmazza, amelyet Takács László, a Fuvosz elnöke küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, és amely 5 pontban sorolja fel az e-útdíj bevezetésének a problémáit.
Először is nincs elegendő fedélzeti egység (OBU) sem a nemzetközi, sem a kizárólag belföldi fuvarozást végzőknek. Az import beérkezése június 24-e után várható, a hazai gyártók pedig nagyobb mennyiséget csak július közepére tudnak előállítani.
A februári kormányhatározat 25 napos próbaüzemet írt elő, de a felhasználók többségének – 200 ezer magyar rendszámú teherautónak és több tízezer külföldinek – a próbaüzemre csak a fedélzeti eszköz beszerzése után lesz lehetősége. A fedélzeti egység hiányában vásárolható viszonylati jegy megvásárlásának betanulására – még a számítógéphez szokott járművezetőknek, vállalkozóknak is – kevés a június 20-tól rendelkezésre álló 10 nap.
A határátkelőhelyeken azért alakul ki torlódás, mert – alternatív út hiányában – a fedélzeti egységgel rendelkező, illetve előre fizető járművek nem tudják kikerülni azokat, akik a határon rendezik az útdíjat.
Végül a fuvarozók szerint nem létezik az a kártya, amellyel fizethetnék az útdíjat. A kormány és a fuvarozók közti stratégiai megállapodás egyik pontja szerint kedvező kondíciójú kártyával hidalhatják át az útdíj miatti átmeneti likviditási zavart a vállalkozók.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.