Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Egy hónap alatt nem sikerült elbírálni a régi trafikosok közel 300 beadványát, pedig korábban ennyi idő alatt több ezer pályázatot értékelt a fejlesztési tárca. Időközben a boltosok állítása szerint megjelentek üzleteiknél bizonyos személyek, akik „százalékért” hajlandók elintézni a trafikengedélyt.
„Százalékért elintézik” a trafikengedélyt – ezzel az ígérettel keresik meg az ország számos településén azokat a régi trafikosokat, akik elindultak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. (NDN Zrt.) által közzétett pótfelhíváson, de a felhívásba foglalt kritériumoknak nem feleltek meg – közölte Facebook-oldalán a Trafikkárosultak Mozgalma. Az „érdeklődők” a látogatás alatt le is fényképezik a felkeresett boltokat a boltosok tájékoztatása szerint.
Nem kapkodják el
Mint ismert, az NDN Zrt. május 13-án felhívást tett közzé a régi trafikosok számára, és május 21-ig adott időt a jelentkezésre. A felhívás meghirdetett célja, hogy a dohánykereskedelem átalakítása ne érintse hátrányosan azokat a magyar családokat, amelyek hagyományosan és régóta dohánytermék-kiskereskedelemmel foglalkoznak. Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy körülbelül 200 "régi" trafikos van, aki nem kapott engedélyt nemzeti dohánybolt üzemeltetésére. Az NDN Zrt. tájékoztatása szerint 274 boltos jelentkezett a pótfelhívásra.
Az eredményhirdetés időpontját azonban elfelejtették közölni. A beérkezett párszáz beadványt egy hónap alatt sem sikerült elbírálni, pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a február 22-ig beérkezett 15 633 pályázatot 60 nap alatt értékelte. Előfordulhat, hogy sok boltos számára későn érkezik az eredményhirdetés. A dohánygyártók ugyanis csak június 30-ig szolgálják ki őket, és hiába július 16-ig árulhatnak a régi kereskedők, ha sokáig késlekedik a kormány, addigra már nem lesz dohánytermékük, és akár be is zárhatnak – panaszkodott levélben a hvg.hu-nak egy régi trafikos, akinek bevétele 83 százaléka dohánytermék-értékesítésből származik, ezért jelentkezett az NDN Zrt. pótfelhívására.
Időközben a pótfelhívásra jeletkezők közül a hvg.hu-nak többen jelezték, hogy az NDN Zrt. hétfőn visszaküldte vesztes pályázatuk valamennyi példányát.
Teljesíthetetlenek a feltételek
A régi trafikosok döntő többsége nem azért jelentkezett a pótfelhívásra, mert megfelelt a követelményeknek, hanem inkább próba-szerencse alapon. Az új felhívás ugyanis sokkal szigorúbb követelményeket határozott meg számukra, mint a február 22-én zárult pályázat, melynek nyerteseit április végén hirdették ki.
A pótfelhívásra olyanok jelentkezhettek, akik legalább 20 éve dohányszakboltot üzemeltetnek, és pályáztak a nemzeti dohányboltra, de nem nyertek, és máshonnan nem származik jövedelmük, csak a trafikjukból. Emellett a boltjuk éves nettó árbevétele nem haladja meg a 100 millió forintot évente, és árbevételük 80 százaléka dohánytermék eladásából származott az elmúlt 5 évben. Azok jelentkezhettek, akik 1993 előtt alapították üzletüket, és azóta változatlan helyen, változatlan tulajdonosi viszonyokkal működtetik azt, emellett nem tartoznak semmilyen értékesítési hálózathoz sem.
A trafikkárosultak szerint az új feltételeknek csak néhány boltos képes megfelelni, miközben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint körülbelül ezer olyan bolt lehet, amelyet hagyományosan dohányértékesítésből élő családok üzemeltetnek.
Ezért múlt héten javaslatot írtak Lázár Jánosnak, és arra kérték, enyhítsenek a kritériumokon, vagyis igazodjanak a trafikosok valós lehetőségeihez. A trafikosok többek között azt javasolták, hogy átmeneti jelleggel engedjék tovább működni azokat a boltosokat, akik a pályáztatást megelőző 5 évben megszakítás nélkül dohánykereskedelmet folytattak, bevételüket pedig minimum 50%-ban a dohánykiskereskedelem tette ki. Válasz azonban eddig nem érkezett a kormánytól.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.