Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 261,72 pontos, 1,43 százalékos emelkedéssel, 18 565,65 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a sokat javuló nemzetközi piaci hangulat, valamint a régión belüli tőkeátsúlyozás is kedvezett a magyar részvénypiacnak.
Utóbbival kapcsolatban kifejtette, hogy a hírek szerint Lengyelországban a magánnyugdíjpénztárak hasonló sorsra juthatnak, mint korábban Magyarországon. Mivel a pénztári vagyon nagy súllyal van jelen a lengyel részvénypiacon, ezért a kiesése nagy gondot okozhat, emiatt érezhető némi átsúlyozás a régión belül, ami elsősorban a bankszektort érintette. Hozzátette, hogy Csehországban pedig a kormányválság bizonytalanítja el a befektetőket, mindezek miatt a régión belül ezúttal Magyarország felé áramlott a tőke.
Az elemző elmondta, hogy az OTP árfolyamában csak pillanatnyi törést okozott a bankszektort érintő "újabb sarc" bejelentése. Ezt azzal magyarázta, hogy az állam által átvállalt önkormányzati hitelállományt sújtó 7 százalékos adó eltörlése kedvező az OTP-re nézve, mivel arányaiban az OTP-t érintette volna a legnagyobb mértékben. Az egyszeri, extra tranzakciós illeték befizetéssel viszont kevésbé jár rosszabbul a bank - fogalmazott az elemző.
Kiemelte, hogy jó hírek is jelentek meg a magyar tőzsdei vállalatokat illetően. A Richter például újabb licenc megállapodást jelentett be, ami további növekedési potenciált jelent a gyógyszercég számára. A Mol pedig közölte, hogy elfogadták az Irak kurdisztáni régiójában található Shaikan kutatási blokk mezőfejlesztési tervét, ami alapján hamarosan megkezdődhet az olajkitermelés.
A Mol 125 forinttal, 0,78 százalékkal 16 230 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 2,40 százalékkal 4685 forintra nőtt, forgalmuk 7,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 2,82 százalékkal 328 forintra emelkedett, forgalma 520,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 300 forinttal, 0,89 százalékkal 34 000 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 462,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 109,5 millió forintos forgalom mellett 15 forinttal, 0,07 százalékkal 20 985 forintra csökkent.
A BUMIX 1023,05 ponton zárt szerdán, ez 4,79 pontos, 0,47 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A Mein Kampfban kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.