A mintegy ezer milliárd eurós keretköltségvetés ügyében a javaslattevő szerepkört betöltő bizottság mellett megállapodásra kellett jutnia a tagállamok kormányait képviselő Tanácsnak, valamint az Európai Parlamentnek (EP) is.
A soros ír uniós elnökséget adó Írország kormányfője, Enda Kenny hangsúlyozta, hogy már csak látni kell, hogy ezek a pénzek hatékony programokba folynak be, melyek az egész EU-n belül hozzásegítik az emberek ahhoz, hogy munkát találjanak. Ez különösen a fiatalok érinti, a 25 éven aluliak közül több mint 5,6 millióan vannak munka nélkül az Európai Unión belül.
Tavaly novemberben és idén februárban az uniós országok csúcsvezetői két rendkívüli értekezletet is szenteltek a kérdésnek. A mostani egyezség néhány órával a félévzáró brüsszeli EU-csúcstalálkozó előtt született meg.