Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A köztársasági elnökhöz fordult jogorvoslatért a múlt héten elfogadott integrációs törvény miatt a 105 tagot tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség – közölték hétfőn. A szövetség szerint az integrációs törvény több ponton súlyosan sérti az Alaptörvény egyes rendelkezéseit, valamint a takarékszövetkezeti közösség érdekeit.
Az OTSZ közleményében azt írják: nem egyeztettek velük a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényről, amelyet a kormány június 25-én nyújtott be az Országgyűlésnek, majd a képviselők június 27-én fogadták el.
A törvény beterjesztése előtti napon, június 24-én nem esett szó a törvénytervezetről azon a szakmai megbeszélésen sem, amelyen az első egyeztetés volt a megbízott kormánybiztossal a szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányzati stratégiáról – tették hozzá.
A közlemény szerint a szövetség megdöbbenéssel fogadta a törvény szövegében a takarékszövetkezeti szektor gyenge helyzetére, munkatársainak felkészültségére, intézményvédelmére, hosszú távon a további működés veszélyére utaló megállapításokat.
A takarékszövetkezeti integráció a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által elismert és a legmagasabb minősítési kategóriába tartozó intézményvédelmi szervezettel rendelkezik, az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap által biztosított hitelintézeteknél az alap 20 éves fennállása alatt soha sem következett be olyan állapot, hogy az Országos Betétbiztosítási Alapnak kellett volna helytállnia befagyott ügyfélpénzek miatt – olvasható a közleményében.
Az elmúlt években történt takarékszövetkezeti problémák, például a Jógazda, Soltvadkerti Takarékszövetkezet esete nem a takarékszövetkezeti integráció tagintézményeinél keletkeztek – tették hozzá.
Az integráció megfelelő hitelkereslet esetén jelentős aktivitásra képes, a devizahiteleket kiváltó forinthitelek csaknem harmadát nyújtotta 2012-ben. Fejlett informatikai háttérrel és kártyaelszámolási rendszerrel rendelkezik, amelyet központi bankja, a TakarékBank fejleszt és üzemeltet – írták még.
Az 1990-ben létrejött szövetség 2012 végén a 2012. június elsején belépett TakarékBankkal együtt 105 tagot számlál, amely a takarékszövetkezeti szektor 80 százalékát fedi le. A takarékok 100 százalékig magyar tulajdonban lévő hitelintézetek.
Takarékszövetkezeti vezetők a hvg.hu-nak azt mondták, hogy a kormány a takarékszövetkezetek vagyonának és szervezetének "lenyúlását” hajtja végre a szektor átalakításának álcázva. A szektorban diktatórikus módszerrel veszi át a hatalmat az állam: a szövetkezetek az átalakításokra nem mondhatnak ugyanis nemet, és a jóváhagyásukra sincs szükség. Cikkünket ide kattintva olvashatják el.
Demján Sándor, a Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke levélben írta le aggályait múlt héten Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.