Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kiigazítással fejezték be a hetet a nyugat-európai értéktőzsdék. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,15 százalékos napi gyengüléssel 1165,44 ponton végzett, 1,15 százalékkal magasabban, mint múlt pénteken, és 2,78 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
A csütörtökön kialakult árfelhajtó tényezőkből péntekre inkább csak a nagy központi bankok tartós enyhítése iránti bizalom maradt, de a gazdaság egyidejű javulásába vetett hit megingott Nyugat-Európában.
A napközben megjelent statisztika szerint a német ipari megrendelések májusban váratlanul csökkentek, és a feszülten várt amerikai foglalkoztatási adatok is vegyesek voltak. A teljes foglalkoztatás a vártnál jobban nőtt, de a magángazdasági foglalkoztatás növekedése lassult az előző hónaphoz képest, és a munkanélküliség sem apadt.
Csütörtökön még több tényező tornászta fel az árakat: miután a héten egymást követték a biztató makrogazdasági adatok tengeren innen és túl, csütörtökön mind az Európai Központi Bank (EKB), mind a Bank of England hosszú távra is a mostani, rekord alacsony kamatszint tartását ígérte, sőt, az EKB még további csökkentés lehetőségét is megpendítette. A nagy újdonság - hogy európai jegybankok hosszú távra szóló pénzügy-politikai tervet közölnek - hozzájárult ahhoz a piaci elképzeléshez, hogy ezentúl belátható ideig az esetleg javuló gazdaság és a jegybankokból áradó pótpénz egyszerre fogja támogatni a részvényárakat.
Ebben a hét végén amúgy is szokásos kiigazítás kis törést okozott, de elemzők szerint a piacok hosszabb távon emelkedésre vannak "ítélve". Jellemzően a New York-i tőzsdék nem hátráltak meg a vegyes makroadatok láttán, táplálta őket a Nyugat-Európából kivont tőke is. Igaz, az euróövezetben nyugtalanságot kelt az, hogy még mindig nem tudni, miként, mekkora részlet kiutalásával folytatódhat Görögország EU-IMF-mentőpragram jövő héten.
A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 46,15 pontos, 0,72 százalékos romlással 6375,52 ponton zárt.
A frankfurti DAX-30 188,31 pontos, 2,36 százalékos mínusszal 7806,00 ponton fejezte be a napot.
Párizsban a CAC-40 55,46 ponttal, 1,46 százalékkal 3753,85 pontra gyengült.
A milánói FTSE MIB-40 1,74 százalékkal, a madridi IBEX-35 1,67 százalékkal került lejjebb, az athéni ASE tőzsdemutató ellenben 2,32 százalékkal emelkedett, mert az Európai Bizottság figyelmeztetései dacára ott bíznak a kormány ígéretében, hogy meglesz a megállapodás a mentőprogram folytatásában.
Varsóban a WIG20 1,49 százalékkal 2253,49 pontra csökkent, a Mol 240 zloty maradt.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,59 százalékkal, az S&P 500-as 0,64 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,41 százalékkal volt az előző záró fölött.
Az euró 1,28 dollár közelébe, hatheti mélypontra süllyedt, 0,60 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint csütörtök este. Svájci frankban 1,23 frank felé gravitált, 0,07 százalékkal került kevesebbe.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 107,02 dollár volt, 1,48 dolláros napi árnyereséggel. A gázolaj tonnánként 10,50 dollárral 908,25 dollárra, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0363 dollárral 2,8745 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.
Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1215,39 dollár volt, közelítve a múlt héten elért hároméves mélyponthoz, a csütörtöki késői 1248,70 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
A külügyminiszter szerint Moszkva sem tudja megmondani, mikor tud újraindulni a szállítás.
Reméli, hogy békére tudják kényszeríteni Oroszországot.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Elsőfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el miatta.