Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Szabó Máté ombudsmanhoz fordul a takarékszövetkezeti törvény miatt a Párbeszéd Magyarországért (PM) - írta a párt társelnöke vasárnap.
Az Együtt-PM szerint a kormány nem fontolta meg érdemben a köztársasági elnök javaslatát, a törvény továbbra is sérti a szövetkezeti elvet, a tulajdonjogot, a jogbiztonságot. Ha az AB a trafiktörvény, a földtörvény mellett ezt sem vizsgálja meg, akkor senkinek a vagyona, tulajdona nincs biztonságban ezután - írta közleményben Szabó Tímea országgyűlési képviselő, a PM társelnöke.
Az Országgyűlés név szerinti szavazáson újból megszavazta a botrányos, takarékszövetkezetek államosításáról szóló törvényt. A köztársasági elnök a trafiktörvény, földtörvény sima átengedése után hiába kérte a fideszes többséget hogy érdemben fontolja meg a törvényt, a kormány csak látszatmódosításokat hajtott végre - írta Szabó.
Lássunk világosan: ennek a törvénynek célja nem a takarékszövetkezetek megerősítése, hanem bedarálásuk. Ez a törvény csak egy lenyúlás a sorban: magán-nyugdíjpénztári megtakarítások, magánlakások kisajátítása, trafikok, patikák, földek – a cél az alkotmányos demokrácia és a piacgazdaság alapelveinek felszámolásával egy Orbánhoz hű gazdasági elit felépítése, és ezen keresztül az Orbán-Simicska rendszer bebetonozása - olvasható a közleményben.
Lám az Orbán Viktorhoz lojális Videoton tulajdonosának takarékszövetkezete várhatóan kibújhat a törvény alól - írta Szabó Rebeka.
Senkinek a vagyona nincs már biztonságban, aki nem a fideszes hatalomhoz kötődik. Ezért Szabó Mátéhoz fordulunk, hogy éljen jogával és kérje az Alkotmánybíróság vizsgálatát.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.