Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Elvileg szakmai alapon is lehetséges komoly iparági szereplőket megnyerni a gazdasági miniszter által elképzelt tíz vidéki kaszinó működtetéséhez, a zárt koncessziós eljárást azonban nem a nemzetbiztonsági kockázat indokolja. A Szerencsejáték Gyártói Szövetség (SBGA) szerint legkorábban a jövő év januárban nyithatók új kaszinók.
"A szövetség egyfajta elégtételnek érzi azt a miniszteri felvetést, mely szerint mégiscsak lehetséges az offline szerencsejáték területén a hazai kaszinók számának növelése" – mondta kérdésünkre Iványi György az SBGA elnökhelyettese. Az ugyan szakamilag nem látszik kellően alátámasztottnak, hogy Varga Mihály miért éppen tíz új vidéki kaszinó megnyitását célozza meg, de Iványi szerint "az biztos, hogy jobb volna a tíz a jelenlegi háromnál", mert ezzel az iparág a jelenlegi tetszhalott állapotából végre ismét megpróbálhatna a saját lábára állni.
Mint azt korábban megírtuk, a Népszabadság hétfői száma szerint Varga Mihály gazdasági miniszter levélben kérte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának véleményét egy olyan meghívásos pályáztatásról, mely több ezer félkarú rabló és több száz játékasztal üzemeltetéséhez adhatna koncessziós jogokat. A levél szerint a meghívásos pályáztatásban tíz vidéki kaszinó létesítésének jogát ajánlanák fel.
Iványi lapunknak elmondta: a meghívásos pályázat önmagában szakmailag nem kifogásolható, mivel ez azt a szakmai szűrést is jelentheti, ami a korábban jellemző állapotok elkerülését szolgálja. Vagyis azt, hogy míg bő két évvel ezelőtt mintegy 1200 cég (sok esetben 1 millió forintos jegyzett tőkéjű kft.) foglalkozott szerencsejáték szervezéssel. Az elnökhelyettes szerint jelenleg 5-6 olyan cég lehet Magyarországon, amely erre a tevékenységre valóban alkalmas lehet, mert a kaszinónyitás és üzemeltetés komoly anyagi hátteret igényel. Kérdés, hogy a potenciális jelöltek közülük kiket és milyen alapon hívnak (vagy nem hívnak) majd meg a pályázatra, bár Iványi hozzátette: "azt most még nem lehet tudni, hogy a kormányzati elképzelés hány külföldi érdekeltséget mozdít majd meg".
Ami a nemzetbiztonsági kockázatot és a zárt pályázat lebonyolításáti illeti: ellenzéki képviselők a napilapnak azt mondták hogy a Varga által elképzelt modell célja lehet az, hogy a kaszinó létesítésének és működtetésének jogát átjátszhassák a Fidesz-közeli cégeknek. Harangozó Tamás (MSZP), a nemzetbiztonsági bizottság tagja ezért azt javasolja, hogy tervezett 10 kaszinót a Szerencsejáték Zrt. égisze alatt hozzák létre. Iványi György a kérdést árnyalva azt mondta, hogy a nemzetbiztonsági kockázat és a zárt meghívásos rendszer szakmai oldalról arra is hivatkozási alapot adhat, hogy a tárca csak komoly érdeklődőkkel akar foglalkozni.
Jelenleg az a kérdés, hogy a nemzetbiztonsági bizottság mikor és milyen döntést hoz majd az ügyben. Ha lesz koncessziós kiírás, akkor annak elbírálásához, és a nyertesekkel kötendő szerződésekhez is még hónapok telnek majd el. Szakmai alapú számítások szerint ősznél korábban nem lehet kiírni a koncessziós pályázatokat. Ezt követően, ha mindent problémamentesen végig lehet erőltetni a rendszeren, akkor is legfejlebb néhány esetben reális azt feltételezni, hogy január 1-től kaszinó nyitható. Iványi György úgy látja: ez is egy feszített tempójú, optimális viszonyok teljesülése mellett képzelhető csak el.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.