Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Románia hazai összterméke (GDP) 2,4 százalékkal nőhet idén a jó termésnek az EU-n kívüli exportnak köszönhetően, a londoni Economist Intelligence Unit (EIU), a világ egyik legnagyobb gazdaságelemző intézete új előrejelzése szerint.
A román gazdaság növekedése a 2014-20-as időszakban pedig évente átlagosan 4 százalékra gyorsulhat, írták az EIU elemzői, megjegyezve, hogy az előrejelzés negatív kockázata nagy, ha az euróövezeti recesszió elhúzódik.
Románia gazdasága az EU statisztikai hivatalának nyilvántartása szerint tavaly 0,7 százalékkal bővült. Az Európai Bizottság erre az évre 1,6 százalékos, jövőre 2,2 százalékos növekedési előrejelzést tart érvényben a román gazdaság számára.
Az EIU elemzői szerint 2017-ig alig valószínű, hogy javulna a külföldi tőke beáramlása Romániába, viszont az ország 20 milliárd euróra számíthat az EU strukturális alapjaiból a 2014-20-as időszakban. Ez ugyanannyi, mint az előző hét évben, viszont a közös mezőgazdasági politikából a Romániának jutó támogatás 17,5 milliárd euróra nő a 2007-13 közti 13,8 milliárdról, és a támogatások felhasználásának üteme is gyorsulhat kissé - ismertette az EIU előrejelzését vasárnap az Agerpres hírügynökség.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Az izraeli légicsapások egy Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán Viktor interjújára, amelyben a miniszterelnök azon kesereg, hogy Varga Judit, Magyar volt felesége már nincs a politikában.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Van, ahol így is majdnem negyven fok lehet ma.
Amerikai kutatóknak sikerült csodát tenniük.