Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A T-Systems Magyarország nyerte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fővárosi közösségi kerékpárosrendszer (BuBi) kiépítésére vonatkozó tenderét - írta az Index, amely szerint a másik induló, az Eurobus-Invest megtámadta az eredményt.
A T-Systems két alvállalkozóval indult, köztük a magyar Schwinn Csepel kerékpárgyártóval - írta az Index. A cég nettó 899 millió forintot ajánlott, és műholdas nyomkövetőt is építene a kerékpárokba. A vetélytárs 937,5 millió forintért építette volna ki a rendszert.
A T-Systems alvállalkozója továbbá a Next Bike német rendszerintegrációval foglalkozó cég, amely a varsói bérbringarendszer kiépítésében is részt vett. Az eredmény 10 napig még nem jogerős, mivel az Eurobus-Invest az Index szerint bejelentette, hogy megtámadja az eredményt. A nyertesnek a szerződés aláírását követő 8 hónapon belül kell kiépítenie a rendszert Budapesten.
A közbeszerzést a BKK februárban írta ki. A vállalkozónak olyan rendszert kell szállítania és üzemeltetnie, amely alkalmas arra, hogy a felhasználók télen-nyáron, éjjel-nappal, automatizáltan tudjanak a kerékpárokhoz hozzáférni, és használat után azokat tetszőleges állomáson leadni. A nyertes vállalkozó feladata a gyűjtőállomások tervezése, a 75 terminál gyártása és telepítése, a szoftverek biztosítása és egy mobiltelefonos alkalmazás fejlesztése.
A rendszert bárki igénybe veheti, és a tervek szerint az első fél óra díjmentes lesz, a rendszeres felhasználók BuBi-kártyával, az esetiek bankkártyával fizethetnek majd. A belvárosi zónában átlagosan 300-500 méterenként lesz egy dokkoló állomás.
Az első ütemben a dél-budai egyetemvárosban, a bel-budai Vízivárosban, a belvárosban, Terézvárosban, az Erzsébetváros teljes területén, illetve Újlipótvárosban, Ferencvárosban, a Józsefváros belsőbb területein épül ki a rendszer. Mintegy 1500 dokkolót építenek ki ezeken a helyeken, amelyekben tárolják majd az egyedi alkatrészekből épült kerékpárokat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.