Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A nyugat-európai értéktőzsdék a pénteki záró értékhez képest igen kis elmozdulással, vegyesen zártak hétfőn.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,10 százalékkal 6623,80 pontra gyengült, a frankfurti DAX-30 0,02 százalékkal 8330 pontra csökkent, a párizsi CAC-40 0,41 százalékkal 3941,50 pontra erősödött.
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,2 százalékos napi emelkedéssel 1211,33 ponton zárt. Napközben 1213,24 ponton, június eleje óta legmagasabb szinten is állt.
Hétfőn különösen jól szerepeltek a banki részvények, elsősorban amiatt, hogy az UBS vártnál jobb negyedéves eredményről számolt be. A svájci bankpapír árfolyama 2,5 százalékos pluszban zárt.
Kereskedők azt mondták, hogy a következő napokban nem túl sok európai és amerikai makrogazdasági adat lát napvilágot, emiatt a tengerentúli cégek negyedéves gyorsjelentései jelentősen befolyásolhatják a részvényárakat. Az amerikai S&P 500 indexben szereplő cégek közül 160 jelent a héten.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban. Viszont késett a vételár részleteivel.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Még a kormánypárti szavazók többsége is túlzásnak érzi a költekezést.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre” – írja a XII. kerület polgármestere.