Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Sok közalkalmazottnak és a dolgozók millióinak nem kompenzálják a bankolásra kivetetett többletterheket úgy, mint a minisztériumok dolgozóinak – írta Scheiring Gábor, az Együtt–PM politikusa.
Néhány tárcánál megtérítik az Orbán-kormány által kivetett csekkadót, bankadót, de sok közalkalmazottnak, és a dolgozók millióinak nem kompenzálják ezeket a többletterheket. Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség felszólítja a kormányt, mentesítsen mindenkit a csekkadó, bankadó terhei alól, és az emberek sarcolása helyett vezesse be az Európai Bizottság által javasolt pénzügyi spekulációs adó – írta közlemlényben kedden Scheiring Gábor országgyűlési képviselő.
Öt tárcánál – ezen belül a Miniszterelnökségen – fizetnek térítési díjat a kormánytisztviselőknek a csekk- és bankadó által megemelkedett banki számlavezetési költségek miatt. A térítés összege elérheti az évi 30 ezer, de akár 50 ezer forintot is. Járna költségtérítés a többi közalkalmazottnak is, de nem kapják meg.
Lelepleződött a kormány hazugsága: a csekkadót és a bankadót is az emberek fizetik meg. Követeljük, hogy a többi munkavállalónak, vállalkozónak, munkanélkülinek is járjon kompenzáció.
Ők kénytelenek megfizetni az Orbán-kormány sarcát azért, hogy stadion épülhessen Orbán Viktor szülőfalujában, hogy több közbeszerzés jusson a Simicska-féle Közgépnek, és hogy a jómódúaknak csökkenhessen az adója – olvasható az Együtt–PM közleményében.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?