Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 58,84 pontos emelkedéssel, 18 611,18 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,32 százalékkal erősödött.
Pozitív hangulatban telik majd a csütörtöki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője emelkedést vár a magyar piacon a hónap első kereskedési napján, a nemzetközi hangulat hatására. Rámutatott: a Richter árfolyamát érdemes lesz figyelni, mert a cég csütörtökön tette közzé második negyedéves eredményét. Az elemző szerint a cég a várakozásokat meghaladóan teljesített, ami a befektetők részéről pozitív árfolyam-reakciót válthat ki.
Oszlay András, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elemzési osztályának vezetője elmondta: az amerikai jegybank szerepét betöltő FED szerdán "semmitmondó" nyilatkozatot adott ki, ami nem hoz trendfordulatot. A befektetők az Európai Központi Bank (EKB) és a Bank of England hitelpolitikai döntéseit figyelik csütörtökön. A hangulat a tőzsdén szerinte is jobb lesz, ezért a szerdai zárásnál erősebb nyitásra számít.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,40 pontos, 1,54 százalékos emelkedéssel, 18 552,34 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 500 forinttal, 3,05 százalékkal 16 900 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 82 forinttal, 1,84 százalékkal 4530 forintra nőtt, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,32 százalékkal 309 forintra emelkedett, forgalma 683,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 3460 forint maradt, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 164,5 millió forintos forgalom mellett 15 forinttal, 0,07 százalékkal 20 900 forintra növelte értékét.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.