Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Magyarország versenyképességének javítása szempontjából elengedhetetlen az államadósság GDP-hez mért arányának mérséklése – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Borbély László András, az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese.
A szakember a lap hétfői számában közölt interjúban elmondta: a magyar államadósság GDP-arányos szintje a fejlett európai államokéhoz hasonló, az EU 27 átlagánál kis mértékben alacsonyabb, a gazdaságilag versenytársnak tekinthető közép-kelet-európai országokhoz képest azonban jóval magasabb.
Beszélt arról is, hogy az első negyedévben egyrészt a finanszírozási tartalék képzése miatt, másrészt a forint árfolyamának romlása miatt nőtt az államadósság.
Az első negyedévi csaknem 1000 milliárdos tehernövekedésből 400 milliárd forint árfolyam-különbözet volt, amely a forint átmeneti, március végi gyengülése miatt keletkezett. Június végére azonban a megerősödő árfolyam hatására ez a különbözet 120 milliárdra mérséklődött.
A maradék 600 milliárd forint adósságnövekedés a nettó, azaz a negyedéves lejáratokat meghaladó mértékű állampapír-kibocsátás eredménye, az adósságkezelő ugyanis a kedvező piaci helyzetre reagálva előfinanszírozta a később lejáró adósságokat.
Az IMF-előtörlesztés rövid távon, átmenetileg mintegy 700 milliárd forinttal csökkenti az államadósságot és annak GDP-hez mért arányát is 2,2 százalékkal. Ennek hatására – viszonylag erős forintárfolyam mellett – várhatóan ismét 80 százalék alá csökken a harmadik negyedévben az adósságráta. A szakember szerint, ha a gazdaság megfelelően növekszik, akkor az év végére a 2012. év végi szint (79,2 százalék) alatt alakulhat az adósságráta.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.