Ebből a gazdaságból tíz év múlva sem lesz semmi
Az amerikai és koalíciós csapatok 2014 végéig elhagyják Afganisztánt, az ország vezetésének pedig egyre inkább a helyi bevételekre, nem pedig a külföldi segélyekre kellene támaszkodnia. A törzsi viszályok következtében a nyersanyagokban gazdag ázsiai államban még messze a gazdasági fellendülés, még ha a tálibokkal sikerül is kiegyezni.
Több mint 652 ezer négyzetkilométer, magas hegyek, por, szárazság, 30 millió szinte nyomorban élő lakos. Kézifegyverek százezerszámra, elaknásított területek tömkelege, törzsi viszályok és persze kábítószer. Afganisztán a szinte negyven éve tartó háborúskodás miatt a világ egyik legszegényebb országa, amúgy is gyér infrastruktúráját a folyamatos harcok tönkretették, az ellenséges környezet és a korrupció miatt a befektetők messziről elkerülték az országot. A szovjet bevonulók, később pedig a tálibok tettek arról, hogy az afgán államban még a gazdasági fejlődés csíráit is elfojtsák.
Az amerikaiakkal először csak rosszabb lett
A 2001-es amerikai bevonulás először még tovább rontott ezen a helyzeten, a folyamatos harcok a helyi közösségek gazdasági lehetőségeit jelentősen leszűkítették. A megerősödő klánok, hadurak eközben továbbra is saját pecsenyéjüket sütögették – az ópiumkereskedelem felfuttatásával vagyonokra tettek szert. Az afgán központi kormányzat Kabulon kívül gyakorlatilag képtelen volt uralma alatt tartani az ország többi részét, az állam kezdetleges eszközeivel pedig képtelen volt a szabad szemmel alig látható bevételeit növelni.
A bevonulás óta eltelt röpke 12 év alatt az országba áramló hatalmas mennyiségű segélyek, illetve az aszályos időjárás végének köszönhetően sikerült a gödör mélyéről felpattintani az afgán gazdaságot. Az ázsiai államban a gazdasági növekedés mértéke több évben is meghaladta a 15 százalékos mértéket – jó mélyről kellett nőni –, a GDP az utóbbi évtizedben átlagosan 9 százalékkal bővült. Jelentős fejlesztések történtek az infrastruktúra, telekommunikáció, illetve a pénzügyi, üzleti szektor területén. Míg például 2001-ben az emberek alig 1 százaléka rendelkezett mobiltelefonnal, ez a szám ma már meghaladja a 60 százalékot.
A biztató számok mellett ugyanakkor látni kell, hogy a gazdasági növekedés egyelőre még az egyre jelentősebb külföldi inputokra, illetve a jó időjárásra épül. A külföldi segélyek még körülbelül annyit hoznak az országnak, mint Afganisztán megtermelt GDP-je (15 milliárd dollár), az egy főre jutó bruttó hazai össztermék vásárlóerő-paritáson pedig még mindig csak ezer dollár, bár ez megháromszorozódott egy évtized alatt. Az utóbbi évek kiugró gazdasági növekedése ugyanakkor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint idén és jövőre is a 3-5 százalékos tartományba esik vissza, ennek pedig döntő oka az amerikai csapatok kivonulása.
A segélyek agyonnyomják a helyi gazdaságot
Az Egyesült Államok és szövetségeseinek csapatai 2014 végéig döntő részben elhagyják az ázsiai államot, ezek után már csak támogató, tanácsadó, illetve tréningtevékenységet végezne az a pár ezer, esetleg 10-20 ezernyi katona, akik még Afganisztánban maradnának. Az afgán államnak a biztonsági helyzet tekintetében egyre inkább a saját erőire, a mintegy 400 ezernyi katonára és rendőrre kell támaszkodnia. Ez rendkívüli kihívást jelent a sok esetben még nem megfelelő képzettséggel rendelkező katonáknak, akiknek a fegyelmi morálja sincs mindig a topon. A biztonsági helyzet jelentős stabilizálása nélkül – melyből az amerikaiakkal tárgyaló tálibokat sem lehet kifelejteni – azonban nem várható, hogy az afgán gazdaság a nagy városi csomópontokon kívül is erőre kapjon.
A biztonsági helyzet megszilárdítása mellett az afgán gazdaság másik legfőbb problémája az, hogy a rendkívüli összegű külföldi segélyek elsorvasztották a helyi kis cégeket, mivel a végeláthatatlanul beáramló dollárfolyam felpumpálta a helyi valuta árfolyamát, emelte a béreket, és versenyképtelenné tette a helyi vállalkozásokat. Afganisztán azokat a tüneteket mutatja, amelyeket olyan országokban látni, melyek nyersanyagboomot élnek át. Afgánok tömegei hagytak fel az exportra történő termeléssel, mivel kifizetődőbb a donorszervezeteket, az amerikai hadsereget kiszolgálni. A segélyezést ugyanakkor egyik napról a másikra nem lehet drasztikusan megvágni, mivel ez történelmi tapasztalatok alapján pénzügyi krízishez vezet.
| Dől(t) a pénz |
| A hvg.hu munkatársának korábban egy Afganisztánt megjárt cseh fejlesztési szakértő mesélte, hogy az amerikai hadseregnek (az amerikai tartományi újjáépítési csoportoknak, PRT-knek) az afganisztáni helyreállítás egyes szakaszaiban olyan mennyiségű pénzforrások álltak a rendelkezésére, hogy nem győzték költeni a pénzt (az amerikaiaknál a védelmi minisztérium intézte a fejlesztéseket a PRT-ken belül). A hatékony felhasználás minél teljesebb nyomon követése ugyanakkor sok esetben már nem képezte e folyamat szerves részét. Azon országok, amelyekben a fejlesztést tekintve a PRT-k nem egyetlen minisztérium alá voltak rendelve – illetve kevesebb pénzzel is rendelkeztek (Csehország például, vagy Magyarország) –, sokkal kisebb projektekre költöttek; nem lehetett két kézzel szórni a forrásokat, mivel nem volt miből. Kisebb összegből jól meg kellett gondolni, hogy milyen projektre megy a pénz, mert ha az bukik, akkor másra nem lesz pénz, és a közvélemény sem szeret távoli országokban, az ő pénzükből felépített, üresen tátongó, funkcióval nem rendelkező épületeket látni. |
A korrupció továbbra is hatalmas méreteket ölt, az ország a Transparency International egyik jelentése szerint Myanmarral szerepel egy szinten. Az országban a helyi kormányzók a vámbevételek jelentős részét megtartják maguknak, a korrupció következtében a pénzek a megfelelő kulcspozíciókban folyó emberekhez folynak el. Az ország egyik legnagyobb bankjáról, a Kabul Bankról például kiderült, hogy egy több milliárd dolláros csalássorozat részese, mely jó kapcsolatokkal rendelkező afgánok érdekeit szolgálta. A fentiek összességében azt eredményezik, hogy az afgán kormány a biztonsági feladatokra történő költségen kívül csak 40 százalékát tudja biztosítani annak a pénznek, mely az ország működéséhez idén feltétlenül szükséges lenne. Ez 20-30 százalékkal elmarad az IMF által kitűzött informális céltól. A biztonsági erők működését eközben teljes egészében külföldi államok finanszírozzák.
A költségvetésben lévő lyukakat bevételnöveléssel, a kormányhoz közeli adóelkerülést mesteri szinten űző nagyvállalkozók presszionálásával – minden bizonnyal silány hatásfokkal – lehetne befoltozni, vagy a donorországok öntik be a hiányzó dollármilliárdokat a büdzsébe. Ha egyik opció sem történik meg, akkor az eddig az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátások területén elért valamifajta eredmények is jelentősen elvágódhatnak – ezzel pedig újra csak az instabilitás növekedne, mely a tálibok malmára hajtaná a vizet. Az IMF szerint Afganisztán egészen 2032-ig nem lesz képes a fiskális fenntarthatóság elérésére, vagyis a donorszervezeteknek azzal kell számolniuk, hogy évtizedekig kell pénzt vinni az ázsiai államba.
Az ópiumé, illetve a bányászaté a jövő?
Az egyedüli terület, ahol folyamatos bővülés tapasztalható, az az ópiumtermelés. A 2001-ben összeomló afgán gazdaság sok helyi gazdát az ópiumtermelés irányába lökött, mivel egy kiló száraz ópiumért 17-szer annyi pénzt lehet kapni – 125 dollárt –, mint ugyanannyi gabonáért. A világ heroinpiacán jelenleg 75 százalékban Afganisztánból származó heroinnal lehet találkozni, ez az arány ugyanakkor idén növekedhet, mivel már harmadik éve nő az afgán ópiumtermelés. A drog ellen – bármennyire is nyilvánítja a termelést illegálisnak mind az afgán, illetve amerikai kormány – addig lehetetlen felvenni a versenyt, míg az ország harmada mélyszegénységben tengődik, és más kilábalási út, mely hasonló jövedelmezőséggel bírna és kevés veszéllyel jár, nem látszik.
Pedig lenne olyan terület, ahol Afganisztán nagyot szakíthatna. Az országban az amerikaiak pár éve komoly vas-, arany-, kobalt- és lítiumlelőhelyeket találtak, emellett gáz és kőolaj is található Afganisztánban. Szerintük az ország a világ egyik legnagyobb nyersanyaghatalma lehetne, egyesek a “lítium Szaúd-Arábiájaként” emlegetik. Már a szovjetek is végeztek kutatásokat az 1970-1980-as években, és megállapították, hogy Afganisztán egyes területein komoly mennyiségű nyersanyagkészletek találhatóak, a készletek értékét a Pentagon geológusokból is álló helyszínen járt csapata nemrég ezermilliárd dollár körülire tette. A nyersanyagok becsült nagy mennyisége mellett azt sem szabad elfelejteni, hogy Afganisztán geopolitikai szempontból fontos helyen fekszik: a közép-ázsiai államok gázvagyonukat a nyugati irány helyett keletre is átirányítanák, ehhez pedig Afganisztánon keresztül vezetnek az útvonalak az energiára éhes Indiába például. A gáz-, vagy kőolajvezetékek mellett a saját kitermelés beindításával Afganisztán lehetne a régió egyik nyersanyagfellegvára, a nagy nemzetközi cégek állítólag már azelőtt hajlandóak lennének beruházni, hogy a pontos adatok még nem is ismertek.
A lehetőségeket azonban Afganisztán egyhamar nem tudja kihasználni. Az ipari méreteket öltő és mindent áthálózó korrupció, a kormányzat gyengesége, a fejlesztésre szánt pénzeket szétlopkodó helyi és kormányzati vezetők, a kábítószerből származó haszon mindent felülírása, illetve a nemzetközi segélyek negatív hatásai továbbra is gúzsba kötik az afgán gazdaságot. A biztonsági helyzetnek olyan mértékben kellene javulnia, hogy az ország fővárostól távolabbi területeire érkező beruházók nyugodtan végezhessék munkájukat, ne kelljen rakétatámadástól tartaniuk. Emellett a szomszédos Pakisztánra – az Egyesült Államok másik, igencsak kétértelmű helyzetet betöltő, ám fontos régiós szövetségesére – is oda kell figyelni, mivel az afganisztáni biztonsági helyzet nagyrészt az ottani történésektől is függ, az India legfőbb ellenfelének számító 150 milliós állam gazdasági helyzete pedig szintén az afgán felemelkedés hátráltatója lehet.
A háború ára – az Egyesült Államoknak |
A sorozatos háborúskodások Afganisztán gazdaságának mérhetetlen nagy károkat okoztak, ez nem képezi vita tárgyát. Emellett a több mint 12 éve tartó afganisztáni háború közvetlenül, illetve közvetetten sokba került az Egyesült Államoknak, és az ország adófizető polgárainak is. A katonai kiadások 609 milliárd dollárra rúgnak (Irak esetében 770 milliárdra), ehhez jön még 84 milliárd dollárnyi segély a USAID-tól (ebben az iraki segélyezés is benne van), Pakisztán katonai támogatása 19 milliárd dollár, az Irakból és Afganisztánból hazatérő veteránok egészségügyi és szociális ellátása 135 milliárd dollár volt eddig. Az afganisztáni (és iraki) háborúhoz közvetetten kapcsolódik a nemzetbiztonság kistafírungozása 455 milliárd dollárral, ehhez jön még a Pentagon büdzséjének 743 milliárdos megtoldása, mely két tétel azonban csak áttételesen kapcsolódik a háborúkhoz.
A veteránokra költött pénz 2053-ig további 754 milliárdot emészt majd fel, ehhez még hozzácsapódik az az összeg, amit a háború keltette forrásigény hiteleken keresztül történő finanszírozására kamatként fizet ki az Egyesült Államok. Ez 254 milliárd dollárba kerül. A két háború összességében alsó hangon is 4 ezer milliárd dollárjába került az Egyesült Államoknak. Az iraki háború kezdetén az amerikai elnök egy tanácsadója maximum 200 milliárd dollárra becsülte az ottani háború költségeit, ám az adminisztráció ezt sokkalta és 50-60 milliárdra módosítottak. Eközben a meglévő amerikai hadianyag egy részének hazamozgatása 7 milliárd dollárt emészt fel, de jelentős mennyiségű és több milliárd dollárnyi értékű katonai cucc marad Afganisztában az ottani hadseregnek (mivel hazavitelük túl drága lenne). Mindent összevetve talán nem kell mondani, hogy mennyire félrelőtték a számokat, és így a kiadásokat is jó tíz évvel ezelőtt a tanácsadók. |
Ha a cikket érdekesnek találta, látogasson el a hvg gazd Facebook-oldalra, és nyomjon rá egy "Tetszik"-et. Nem bánja meg!
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
