Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Magyar Villamos Művek Zrt. irányitást szerezhet az E.ON földgázkereskedelemmel és földgáztárolással foglalkozó cégei fölött. A Gazdasági Versenyhivatal feltétel nélkül engedélyezi a fúziót.
Engedélyezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. irányítást szerezzen az E.ON Földgáz Trade Földgázkereskedő Zrt. és az E.ON Földgáz Storage Földgáztározó felett - közölte a versenyhivatal szerdán.
A közlemény szerint a GVH megállapította, hogy a földgáz-kereskedelem nem alkot egységes árupiacot, azon belül az egyes lényegesen eltérő helyzetű vevőcsoportoknak történő értékesítés külön-külön árupiachoz tartozik, illetve a földgáz-tárolást is eltérő árupiacként kezelte.
A versenyhivatal - Németország, Ausztria, Szerbia, Ukrajna és Románia versenyhatóságához hasonlóan - az irányításszerzés feltétel nélküli engedélyezése mellett döntött - áll a közleményben.
Indoklás
A GVH közleménye szerint az MVM és az általa irányított vállalkozások meghatározó tevékenységi területe a villamosenergia-iparhoz kapcsolódik. Az MVM Csoport tevékenysége kiterjed a villamosenergia-termelés, az átvitel, a rendszerirányítás és az áramkereskedelem területére, azaz egy vertikálisan integrált vállalkozáscsoportnak tekinthető, amely a villamosenergia-piachoz kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat is végez.
2011-től a földgáz-nagy- és -kiskereskedelem is a tevékenységei közé tartozik, azonban részesedése egyetlen szegmensben - elsődleges beszerzés, gáz értékesítése kereskedőknek, erőműveknek, ipari fogyasztóknak - sem haladja meg a 20 százalékot.
Az E.ON Földgáz Trade Földgázkereskedő Zrt. (EFT) tevékenysége a gáz nagy- és kiskereskedelemre, a kapcsolódó szolgáltatások nyújtására, továbbá Magyarország határain keresztül történő földgázszállításra terjed ki. Magyarországon az EFT a földgázt kiskereskedők, illetve kereskedők, jellemzően egyetemes szolgáltatók, ipari fogyasztók és erőművek számára értékesíti.
Az E.ON Földgáz Storage Földgáztározó a Magyarországon található földgáztároló telepein gáztárolási tevékenység végzésére jogosult.
870 millió euróért vették meg
Az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek megvásárlásáról szóló megállapodást az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. 2013. március 28-án írta alá, a vételár az MVM akkori tájékoztatása szerint megközelítőleg 870 millió euró.
A vételár magában foglalja az E.ON Földgáz Storage Zrt. és az E.ON Földgáz Trade Zrt. hozzávetőleg 350 millió euró értékű részvényeit és a két társaság egyéb átvállalt kötelezettségeit. A végleges ár a záráskori gázkészletektől függ.
A megállapodás értelmében az E.ON Földgáz Storage Zrt. és az E.ON Földgáz Trade Zrt. részvényeinek száz százaléka, vagyis a két cég minden vagyontárgya az MVM Csoport tulajdonába kerül, beleértve az E.ON Földgáz Trade Zrt. földgázkészletét és az E.ON Földgáz Storage Zrt. tárolóiban található párnagázt.
A tranzakció keretében az MVM Zrt. kiváltja a társaságok jelenleg fennálló tulajdonosi kölcsöneit is, ezeket a tranzakció zárásakor fizeti meg az eladó részére. Az MVM Zrt. a tervek szerint részben saját, részben pedig külső forrásokból finanszírozza a tranzakciót - tudatta a cég.
A két vállalat megvásárlásán felül a szerződő felek rögzítették azt, hogy az MVM vételi opcióval élhet a Panrusgáz Zrt. azon részvénypakettjének megszerzésére is, amely az E.ON Ruhrgas International GmbH tulajdonában van.
Orbán megállapodott az E.ON-vezérrel
Orbán Viktor miniszterelnök és Johannes Teyssen, az E.ON elnök-vezérigazgatója 2012. november 30-án írt alá szándéknyilatkozatot az E.ON-csoport magyarországi földgázipari érdekeltségeinek átruházásáról az MVM-re.
Az E.ON magyarországi érdekeltségeinek megvásárlása miatt az Országgyűlés márciusban módosította a 2013-as központi költségvetést.
Az E.ON Földgáz Storage Zrt. négy földalatti tárolója mindösszesen 4,43 milliárd köbméter mobilgáz kapacitású, amely Magyarország teljes 2012. évi földgázfogyasztásának mintegy felét, a teljes éves lakossági gázfogyasztásnak megfelelő mennyiséget tesz ki.
A tranzakció lezárultával ismét hazai társaság üzemelteti majd az 2,17 milliárd köbméteres névleges mobilgáz kapacitású zsanai, a 340 millió köbméteres pusztaedericsi, az 1,64 milliárd köbméteres hajdúszoboszlói és a 280 millió köbméteres kardoskúti földgáztárolót.
Az E.ON-csoport 2006-ban 300 millió euró készpénzért és 600 millió euró hitel átvállalásával vásárolta meg a Mol Földgáztároló Zrt. és a Mol Földgázellátó Zrt. százszázalékos részvénycsomagját. Az E.ON Földgáz Storage Zrt. 2007-2009. között 32 milliárd forint (mintegy 110 millió euró) értékű beruházással 600 millió köbméterrel megnövelte a Zsanai Földalatti Gáztároló kapacitását, ezzel a létesítmény a kelet-közép-európai térség egyik legnagyobb földgáztárolója lett.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.