Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A nemzetgazdasági tárca úgy tudja, hogy nem 1500, csak 890 embert bocsát el a Dunaferr. Varga Mihály miniszter hétfőn felkeresi a dunaújvárosi cég vezetését.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a hétfői kihelyezett kormányülés előtt látogatást tesz Dunaújvárosban, tájékozódik a Dunaferr helyzetéről, a tervezett létszámleépítésről, és egyeztetést folytat a cég vezetésével a társaságot érintő további kérdésekről - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.
A szaktárca közleményében tudatta, a sajtóban a közelmúltban megjelent 1500 főt érintő csoportos létszám-leépítési szándékkal szemben a minisztérium csütörtökön hivatalosan arról értesült, hogy 890 fő elbocsátását tervezi a Dunaferr. Az erről szóló szándéknyilatkozatot a vállalat a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központhoz juttatta el.
A minisztérium és a munkaügyi központ mindent megtesz annak érdekében, hogy a leépítéssel érintett munkavállalók megkapjanak minden szükséges segítséget mielőbbi elhelyezkedésük érdekében - hangsúlyozza a minisztérium. Megjegyzik azt is: természetesen még sor kerülhet a céget érintően további csoportos létszámleépítésre. "A most bejelentett szándéknyilatkozat szerinti létszámleépítés ebben az esetben legfeljebb ennyi vagy ennél kevesebb lehet. A döntés meghozatala előtt még számos kötelezettségét teljesítenie kell a munkáltatónak, többek között egyeztetési kötelezettsége áll fenn az üzemi tanáccsal" - áll a közleményben.
A vállalat menedzsmentje hétfőn közölte, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik. A vezetés 2013. augusztus 15-ig elindítja ennek érdekében a szükséges hivatalos eljárást - ismertette a közlemény. A szakszervezet és az üzemi tanács vezetője csütörtökön tájékoztatta az MTI-t, hogy a Dunaferr vállalatcsoport hivatalosan bejelentette a Fejér Megyei Kormányhivatal dunaújvárosi munkaügyi kirendeltségén, hogy legnagyobb létszámú tagvállalatánál, a Dunaferr Zrt.-nél 890 főt bocsát el.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”