Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A jegybank honlapján olvasható elemzés szerint a válságkezelő Bajnai-kormány alatt a devizahitelesek jobb helyzetben voltak: az Orbán-kormány dilettáns gazdaságpolitikai intézkedései hatására elszabadult forintárfolyam miatt kerültek hátrányba a forinthitelesekkel szemben. Ma a forint több mint 10 százalékkal ér kevesebbet az euróval és 30 százalékkal a svájci frankkal szemben, mint 2010-ben – írta az Együtt-PM közleményben.
A Margyar Nemzeti Bank (MNB) tegnap elismerte, hogy a bankadó miatt nőttek meg elviselhetetlen mértékben a devizahitelesek terhei – írta csütörtöki közleményében az Együtt-PM. A jegybank által kiadott – meglepően őszinte – anyag rámutat: a pénzintézetek a rájuk rótt különadókat és egyéb terheket a lakosságra hárították át. A jelentés tehát egy részletes beismerő vallomással ér fel – írták.
Hazudott a rezsim, amikor azzal hitegette a magyar embereket, hogy nincsenek megszorítások, mert a különadókat is a magyar emberek fizetik. Hazudott a rezsim abban, hogy politikai ellenfelei felelősek a devizahitelesek válságáért. A jegybank honlapján olvasható elemzés szerint a válságkezelő Bajnai-kormány alatt a devizahitelesek jobb helyzetben voltak: az Orbán-kormány dilettáns gazdaságpolitikai intézkedései hatására elszabadult forintárfolyam miatt kerültek hátrányba a forinthitelesekkel szemben. Emlékeztetnénk: ma a forint több mint 10 százalékkal ér kevesebbet az euróval és 30 százalékkal a svájci frankkal szemben, mint 2010-ben – írták.
A devizahitelesek ma rosszabbul élnek, mint három éve. Az Együtt-PM Szövetség azt követeli a kormánytól, hogy ismét vezesse be azt a Bajnai Gordon kormányához köthető intézkedést, amely szerint aki elveszíti a munkáját, két év türelmi időt kap a törlesztésre, amikor csak havi 10 ezer forintot kell fizetnie. Forint-fillérre számoljanak el azzal az 500 milliárd forinttal, melyet a devizahitelesek megsegítésére hivatkozva, de az egykulcsos adóval nyerő gazdagok érdekében szedtek be különadóként a bankoktól. A kormány tőkésítse fel, lássa el valódi jogosítványokkal a Nemzeti Eszközkezelőt, hogy az fel tudja vásárolni a bajba jutott adósok lakásait, hogy a családok ne kerülhessenek utcára. Fejezze be a hazudozást, és kérjen bocsánatot a magyar emberektől – olvasható a közleményben.
A Fidesz átverte a magyar embereket, becsapta a saját választóit, majd az egészet letagadta és másra kente. A hazugság azonban a százszori és ezerszeri ismétléstől sem válik igazzá. Az igazság az, hogy Orbán Viktor kormánya vezette be a devizahitelezést Magyarországon, és ő felelős a lakossági hitelesek válságáért is – zárták a közleményt.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.