Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy kaliforniai diák minden bizonnyal élete befektetését csinálta meg azzal, hogy több mint egy éve összes megtakarítását, mintegy 30 ezer dollárt Tesla-részvényekbe fektette. Minden ismerőse ellenjavallt a tranzakciónak. A csomag ma 250 ezret ér.
Peter Hop elismeri, hogy mindenki azt tanácsolta neki, hogy ne tegye. Egy évvel később ugyanakkor már örül annak, hogy nem fogadta meg a többiek tanácsát. A 22 éves diák, aki a University of Californián tanul, összes megtakarítását, mintegy 30 ezer dollárt befektetett Tesla-részvényekbe. A csomag ma 250 ezret ér – írja a Business Insider.
Az amerikai diák állítása szerint mindig is mondta barátainak, hogy a "Tesla nagyra fog nőni". Egy évvel ezelőtt egy részvényért még mindössze 32 dollárt kellett adni, nemrég viszont átlépték a 160 dolláros árfolyamot, vagyis több mint 400 százalékkal érnek többet, mint 360 napja. Hop ugyanakkor a részvényeket a 115 dolláros szint elérésekor eladta, ám az így szerzett pénzt újra befektette úgy, hogy olyan vételi opciókat vásárolt, amelyekkel bebiztosította magát, hogy 2015 januárjában 130 dolláros szinten vásárolhatja meg a részvényeket. Az opciókat ráadásul el is adhatja, Hop elmondása szerint ezt a következő 1-2 hónapban meg is teszi majd. Ekkora derülhet majd ki igazán, hogy mekkora nyereséget is tehetett zsebre.
A cég részvényei ugyanakkor egyes elemzők szerint igencsak túlértékeltek, erre Elon Musk vezérigazgató is utalt már. Ugyanakkor a papírok szárnyalása továbbra is tart.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.