Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Dunaferr elfogadta a kormány tárgyalásokra vonatkozó ajánlatát, a tárgyalások a jövő héten elkezdődnek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Lánchíd Rádiónak a Tranzit fesztiválon Kőszegen, szombaton. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy "összegről még nem lehet beszélni."
"A kormány arra hatalmazott föl, hogy a szükséges tárgyalásokat kezdjem meg. Ennek a levelét elküldtem a Dunaferr tulajdonosainak, akik erre pozitív választ adtak. Azt mondták, készen állnak arra, hogy ezeket a tárgyalásokat a jövő héten megkezdjük" - emelte ki Varga Mihály az interjúban, amelynek hangfelvétele szombaton került fel a Lánchíd Rádió honlapjára. A nemzetgazdasági miniszter konkrét összegeket egyelőre nem akart mondani.
Varga Mihály kijelentette: először is pontos információkkal kell rendelkezni a Dunaferr tényleges helyzetéről. Mint mondta, 2004-ben ezt a céget értékesítették, "de nem tudjuk milyen feltételekkel, és abból mi valósult meg". "A feltételek papíron megvannak, de hogy abból mit teljesített a tulajdonos, meg kell nézni" - hangoztatta Varga Mihály.
Elmondása szerint tájékozódni akar a kormány arról, hogy milyen döntések születtek beruházás, felújítás és létszámgazdálkodás vonatkozásában. Közölte azt is, a vételi szerződés szövegét már megkapta a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től, de még nem tudott belenézni. Hozzátette: jogászok, közgazdászok segítségét kérik ahhoz, hogy a szerződés alapján mivel hozakodjanak elő a tárgyalásokon.
Tárgyalni szeretnének, és azt is beszélni, hogy milyen gondjai vannak a Dunaferrnek - mondta a miniszter, hozzátéve: választ keresnek arra is, miért jelentette be a cég vezetése augusztus elején, hogy létszámleépítésben gondolkodik. Varga Mihály kiemelte: "azt szeretnénk elérni, hogy emberek ne kerüljenek utcára, és lehetőség szerint a foglalkoztatás szintjét meg tudjuk tartani".
Nemhogy 1500 munkahely sorsa, de 150 vagy 15 munkahely is nagyon fontos a kormány számára - hangoztatta. Ennél a munkaerő-létszámnál azonban elemi érdeke a kormánynak, hogy ne csak közvetlenül a gyár, de Dunaújváros és az egész régió érintettségét is lássa.
A devizahitelesek gondjaira vonatkozó kérdésre Varga Mihály kifejtette: a kormány az elmúlt években bebizonyította, minden eszközt hajlandó alkalmazni ahhoz, hogy a devizahiteleseken segítsen, és csökkentse a devizakitettséget az országban.
Emlékeztetett arra, elkezdték a megbeszélést a bankszövetséggel, hogy miként lehet a devizahitelt mint terméket megszüntetni - itt elsősorban a devizaalapú jelzáloghitelezésről van szó. "Feltételként annyit támasztottunk, hogy a forintban eladósodottak nem járhatnak rosszabbul, mint a devizahitelesek. Ez a munka elindult" - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Jelezte, hogy a jövő héten újra leülnek a Magyar Bankszövetséggel tárgyalni a konkrétumokról.
"Az, hogy a szerződésekkel baj van, mindenki számára tudott. Az, hogy a bankok sok esetben visszaéltek a szerződés adta lehetőséggel, ez is tudott. Látszik, hogy a devizahitelek milyen súlyos társadalmi problémákat tudtak okozni, ebből a szempontból időnként erőteljesebb szavak használata is megengedett" – mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Varga Mihály végezetül kijelentette: a kormánynak akkor is döntést kell hoznia ősszel, ha esetleg a bankszövetséggel nem lesz konszenzus a kérdésben.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”