EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az európai gazdasági kilábalásba és az adósságválság leküzdésébe vetett bizalom erősödését jelzi, hogy az amerikai befektetők csaknem négy évtizede nem fektettek annyi tőkét európai részvényekbe, mint az idei első félévben.
A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport európai stratégiai stábjának kimutatása szerint az amerikai nyugdíjalapok és egyéb nagy intézményi befektetők 2013 első hat hónapjában 65 milliárd dollárt fektettek európai vállalati papírokba, többet, mint 1977 óta bármelyik év hasonló időszakában.
Eddie Perkins, a Goldman Sachs alapkezelőjének nemzetközi részvénypiaci befektetésekért felelős igazgatója a hétfői Financial Timesnak elmondta, hogy "az európai gazdasági sztori" jó befektetési lehetőséget kínál, és a ház az európai árfolyamok további emelkedésére számít a kontinens gazdaságainak kilábalásával párhuzamosan.
Robert Parkes, az HSBC bankcsoport részvénystratégája a londoni gazdasági napilapnak kijelentette, hogy az európai vállalati eredmények rendre pozitív meglepetéssel szolgálnak, és ez "hátszelet ad" az európai részvénypiacoknak.
Az HSBC kimutatása szerint az európai vállalatok részvényei átlagosan még mindig 15 százalékkal alulértékeltek hosszabb visszatekintésű árfolyamátlagukhoz mérve, annak ellenére is, hogy jelentős árfolyam-emelkedés ment végbe az eurójegybank (EKB) vezetője, Mario Draghi tavaly nyári piacnyugtató kijelentése óta.
Draghi azóta is sokszor idézett tavaly júliusi sajtóértekezletén úgy fogalmazott, hogy az EKB "bármit hajlandó megtenni" az euró megmentése érdekében. Az európai részvényárfolyamok azóta átlagosan 27 százalékkal emelkedtek.
Az európai vállalati papírok ennek ellenére továbbra is olcsónak számítanak. Az HSBC számításai szerint a részvényárfolyamok és az egy részvényre vetített vállalati eredmények ciklikusan kiigazított szorzója jelenleg 11,4, jóllehet a hosszú távú átlagos szorzó 14,8.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.