Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Korrigált a forint estére a főbb nemzetközi devizákkal szemben délutánhoz képest csütörtökön.
Nem sokkal este hét után az euró forintárfolyama 300,67 forint volt, délután négykor 301,19 forinton állt a jegyzés, korán reggel még 299,73 forint volt. Hasonlóan alakult a forint árfolyama a dollárral szemben is. Este 225,98 forintot kellett adni egy dollárért, délután 226,73 forintot, reggel pedig 225,21 forintot.
A svájci frank árfolyama este 243,18 forint volt, délután 243,48 forint, reggel 242,15 forint. A japán jent a nap végén 2,2789 forintért jegyezték, délután 2,2852 forintért, reggel 2,2627 forintért.
Összességében a nap során gyengülés volt jellemző a forintra, de ennek mértéke nem volt jelentős. A befektetők várakozó állásponton vannak, elsősorban az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed likviditásbővítő programjának várható csökkentésére figyelnek, amiről a jövő héten dönthet a szervezet.
Az amerikai munkanélküliségi adatok kedvezőek voltak, az euróövezeti ipari termelési adatok viszont kedvezőtlenek, de a forinttal szemben egyik hír sem befolyásolta jelentősen a kereskedőket.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?