Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Miközben a konferenciapiac beutaztatási ágán nagyon hiányzik a Malév, a belföldi kereslet lassan, de már élénkül. A szállodai szakemberek szerint idei eredményeik talán szerényen meghaladják a tavalyiakat.
Nehezen áll talpra a konferenciaturizmus Magyarországon – írta a Napi Gazdaság.
A lap szerdai számában nyilatkozó szállodai szakemberek mérsékelten optimisták az idei eredményekkel kapcsolatban, többségük arra számít, hogy idei bevételeik a konferencia- és rendezvényturizmusból, ha mérsékelten is, de meghaladják a tavalyi eredményeket.
Az iparági szereplők szerint a rendezvények összetétele is változik: amíg a 200 fősnél nagyobb események száma csökken, a kisebbeké emelkedik, viszont a foglalási idők évek óta tartó rövidülése is folytatódik.
Miközben a konferenciapiac beutaztatási ágán nagyon hiányzik a Malév, a belföldi kereslet lassan, de már élénkül – vélik a szakemberek.
Az ágazat magyarországi helyzetét jellemzi, hogy a nemzetközi statisztikák szerint a legkedveltebb konferenciavárosok listáján Budapest 2012-ben a 19. helyet tudta csak megszerezni, míg egy évvel korábban még a 11. helyen volt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A rapper a csúcson akarja abbahagyni.