Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,43 pontos, 0,94 százalékos csökkenéssel, 18 454,66 ponton zárt szerdán.
A részvénypiac forgalma 6,3 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint siralmas képet mutatott a magyar tőzsde, a BUX több mint 0,9 százalékot csökkent, miközben például Varsó emelkedett és a DAX is. Amerikában kis mértékű korrekció látható, de ennek szerinte nincs túl nagy jelentősége.
A magyar börzén az összes vezető részvény gyengült. A forgalom ugyan leheletnyivel elmaradt a mostanában szokásos átlagtól, de nem túl sokkal. A nap eleji kis emelkedést követően délután 3 óráig folyamatosan csökkent az index, onnantól volt egy kis emelkedés, de nem számottevő. Az index értéke két nappal ezelőtt felment a 200 napos mozgó átlagra, s erről az ellenállási szintről jött most egy kicsit lejjebb az árfolyam - mondta a szakértő.
Miró József szerint a szerda esti Fed-döntés előtt világszerte kis bizonytalanság van, ez hathatott elsődlegesen a magyar piacra, mert jelentősebb magyar gazdasági hír nem látott napvilágot. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán jelenti be kamatdöntését, illetve az ezt követő sajtótájékoztatón várhatóan az eszközvásárlási program folytatásának részleteit is ismertetik.
A Mol ára 265 forinttal, 1,61 százalékkal 16 200 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,23 százalékkal 4415 forintra esett, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 5 forinttal, 1,55 százalékkal 317 forintra gyengült, forgalma 243,7 millió forint volt.
A Richter árfolyama 35 forinttal, 0,95 százalékkal 3665 forintra csökkent, forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 234,3 millió forintos forgalom mellett 35 forinttal, 0,16 százalékkal 21 750 forintra csökkent. A BUMIX 1016 ponton zárt szerdán, ez 0,02 pontos, 0,00 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
A baleset miatt az 50-es villamos helyett pótlóbusz jár egy szakaszon.