Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője a szakszervezetek által szervezett csütörtöki munkásgyűlésen tájékoztatta a munkavállalókat a vállalatcsoport jelenlegi helyzetéről Dunaújvárosban.
A korábban leállított 1-es számú kohó átépítésének előkészítése zajlik, és várhatóan jövő tavasszal üzembe tudják helyezni - mondta Evgeny Tankhilevich a több száz résztvevő előtt. A nagyolvasztó mellett kisebb fejlesztéseket szeretnének befejezni a meleg- és a hideghengerműben, valamint a kokszolónál.
A cégvezető szerint a vállalatcsoport a nehéz helyzet ellenére teljes kapacitással működik, de továbbra is veszteséget termel. A részvényesek ezért az adminisztrációs költségek csökkentése mellett döntöttek – mondta.
A korábban bejelentett 1500 fős létszámleépítésről azt mondta, a Dunaferr minden negyedik munkavállalója szellemi foglalkozású, amivel nem lehet versenyképes a piacon. Hozzátette, acél- és vasműként a fizikai dolgozókra van leginkább szükség. Azt mondta, minden egyes munkavállaló helyzetét külön-külön fogják megvizsgálni, mielőtt elbocsátják.
Evgeny Tankhilevich a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokról annyit mondott: nagyra értékelik a figyelmet, amit az egyik legnagyobb magyarországi munkáltatóként kapnak.
Borbély Zoltán a Központi Üzemi Tanács elnöke közölte, a létszámleépítés, az esetleges tulajdonosváltás és a kohóátépítés közül az utóbbi a legfontosabb, mert folyékony fázis megszűnésével közvetlenül további 3500, közvetetten több tízezer munkahely elvesztésével kell számolni.
Oláh István, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet vezetője arról beszélt, hogy a konszolidált beszámoló 26,3 milliárd forintos veszteséget mutatott a tavalyi évre. Szerinte a főrészvényesek rossz döntései nélkül pozitív lehetett volna, és akkor nem került volna veszélybe sok munkavállaló jövője.
Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a létszámleépítés mellett vannak más lehetőségek is a cég előtt. Ilyennek nevezte a korszerűsítéseket, a technológiaváltást és a termelékenység növelését. Megjegyezte, a folyamatos veszteséges működés miatt megint a munkavállalók viselik az áldozatot, és nem a felsővezetés vagy a tulajdonosok.
A cég augusztus 12-én jelentette be, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik. A tulajdonosi döntés hátterében a vállalat tartós veszteségessége állt, amelynek egyik fő oka a versenytársakhoz viszonyítottan alacsony működési hatékonyság.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus 21-én levélben kezdeményezett tárgyalásokat a Dunaferr Zrt. tulajdonosaival a cég megvásárlásáról, miután a kormány az augusztus 19-i székesfehérvári kihelyezett ülésén arról döntött, vételi ajánlatot tesz a dunaújvárosi vasműre.
Oleg Mkrtchan, az ISD Korporáció vezérigazgatója, az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött válaszlevelében jelezte: a cég tulajdonosai készek azonnali hatállyal megkezdeni a konzultációs folyamatot a cég jövőjéről.
Augusztus 29-én Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Evgeny Tankhilevich cégvezető egyeztettek, majd szeptember 10-én az újabb tárgyalásokat követően bejelentették: néhány héten belül a jelenleginél magasabb szinten folytatódnak a kormány és az ISD Dunaferr Zrt. vezetése közötti tárgyalások, és addig az elbocsátandó munkavállalók nevesítését felfüggesztik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”