Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Lázár János miniszteri biztos javaslata államosítaná a pályázatírást az állami intézményeket támogató EU-s pályázatok esetén. A pályázatíróknál az ötlet kiverte a biztosítékot.
Szerdán terjeszti be a kormány elé a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget felügyelő Lázár János azt a javaslatot, amely lényegében államosítaná a pályázatírást – adta hírül a 444.hu.
A javaslat lényege, hogy csak az állam készíthetné el azokat az EU-s pályázatokat, amelyekből állami intézményeket fejlesztetnének. A minisztériumok mellett a megyei jogú városokat és a megyei önkormányzatokat is arra köteleznék, hogy legyen pályázatíró részlegük.
Mint arról a hvg.hu már augusztusban beszámolt, a javaslat célja, hogy gyorsabban és hatékonyabban lehessen kiosztani a forrásokat. Emellett a pályázatíró cégek korrupcióját is szeretnék visszanyesni. A közcélú feladatot ellátó intézményeknél, mint például iskoláknál, egyetemeknél, önkormányzatoknál, költségvetési szerveknél a pályáztatás elhagyható lesz. "Ezeknek a pályázóknak egyszerűen oda kell adni a pénzt, megspórolva a pályázásra fordított időt és adminisztrációt", a piaci szereplőket érintő uniós forrásoknál azonban nem hagyható ki a pályáztatás – mondta a hvg.hu-nak Csepreghy Nándor helyettes államtitkár.
Pályázatírói vélemények szerint viszont ez "kommunista ötlet", és a kormány csak az irányítása alá tartozó fejlesztési ügynökség korrupciós ügyeit ellensúlyozná a piaci szereplők megvádolásával. Csepreghy korrupcióról szóló mondatai az iparágban meglehetősen kiverték a biztosítékot.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.