Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az Európai Bizottság hat másik tagállammal együtt Magyarországra is úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött csütörtökön, vagyis második szakaszába léptette a kötelezettségszegési eljárást az energiahatékonysági irányelv nem megfelelő átültetése miatt.
Magyarországnak és a többi tagállamnak mostantól számítva két hónapja van, hogy beszámoljon és bizonyítsa Brüsszelnek, hogy meghozta a kellő intézkedéseket, máskülönben az uniós végrehajtó testület a luxembourgi Európai Bírósághoz fordulhat az ügyben.
Az irányelv értelmében a tagállamoknak minimális energiahatékonysági előírásokat kell alkotniuk az épületek számára, tanúsítási eljárást kell létrehozni ennek ellenőrzésére, és jogszabályba kell foglalniuk, hogy a légkondicionáló és fűtőberendezéseket rendszeresen ellenőriztetni kell. Az irányelv értelmében 2021-től majd csak szinte nulla energiaveszteséggel működő épületek épülhetnek.
A kötelezettségszegési eljárás tavaly szeptemberben indult, Magyarországgal együtt összesen 24 másik uniós tagállam ellen, 13 ország esetében pedig már korábban a második szakaszba lépett az eljárás. Most Magyarországon kívül Ausztriát, Ciprust, Észtországot, Litvániát, Luxemburgot és az Egyesült Királyságot figyelmeztette ismét Brüsszel.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.