Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A balközép szlovén kormány beterjesztette hétfőn a 2014-es költségvetés tervezetét: eszerint a hazai össztermék 3,2 százaléka lesz az államháztartási hiány, de ebben nincs benne a bankmentő program költsége.
A tervezet 8,6 milliárd euró (2563 milliárd forint) bevétellel és 9,6 milliárd euró (2861 milliárd forint) kiadással, vagyis 1 milliárd eurós deficittel számol.
2013-ban valószínűleg 1,5 milliárd euró lesz az éves hiány. Ez a GDP 4 százalékának felel meg, de a nem teljesítő hitelek miatt súlyos bajban lévő bankrendszer szanálásához szükséges összeget beleszámítva a GDP 7,9 százaléka lenne. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a szanálást a 2013-as vagy a 2014-es költségvetés terhére végzik el.
Uros Cufer pénzügyminiszter megismételte, hogy Szlovénia nem kér nemzetközi segítséget a bajba jutott bankok megsegítéséhez. Meg kell várni az Európai Bizottság által megkövetelt banki stressztesztek november végére várható eredményét, és ezek ismeretében lehet megtervezni a bankok szanálását – mondta. Egyelőre 1,2 milliárd eurót különítettek el a 2014-es költségvetésben a bankok feltőkésítésére.
A jobbközép ellenzék szerint a költségvetés számai irreálisak, és a kormánynak be kellene ismernie, hogy nem tudja egyedül megoldani a pénzügyi problémákat, a nemzetközi intézményekhez kellene fordulnia segítségért.
A nagyobbrészt állami kézben lévő szlovén bankok 7,5 milliárd eurónyi rossz hitelt halmoztak fel, ami a szlovén GDP 21,5 százaléka. Az ország ezért most csak nagyon drágán jut hitelhez. Szakértők szerint ugyanakkor a gazdasági keretfeltételek összességében jobbak Szlovéniában, mint a nemzetközi mentőhitellel kisegített Cipruson.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.