Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Elindul kedden a Növekedési Hitelprogram második szakasza, amelynek keretében az MNB 2014. december 31-ig összesen 2000 milliárd – ebből október 1-jétől 500 milliárd – forint nullaszázalékos kamatozású refinanszírozási hitelt nyújt a bankoknak a kis- és középvállalkozások (kkv) finanszírozására, amelyért azok továbbra is legfeljebb 2,5 százalékot számolhatnak fel az ügyfeleknek.
A program továbbra is három pillérrel működik. Az első pillér új hitelek nyújtására áll rendelkezésre, ezt a célt szolgálja a 2000 milliárd forintos keret 90 százaléka – az októbertől induló első szakaszban 450 milliárd forint. A második pillérben van mód a régi deviza- és forinthitelek kiváltására, erre az októbertől megnyíló keretben 50 milliárd forintot lehet felhasználni. A minimális hitelösszeg a mostani programban is 3 millió, a maximális 3 milliárd forint, a futamidő pedig továbbra is legfeljebb 10 év lehet.
Az október 1-jén megnyíló második szakaszban változik ugyanakkor az allokáció, a lehívás érkezési sorrendben lesz. Az 500 milliárdos keret kimerülése esetén az MNB a monetáris tanácshoz fordul további forrásért. Egy másik változás, hogy minden bank szeptember végi kkv-hitelállománya 100 százalékáig vehet fel MNB-forrást.
Megmaradt a harmadik pillér is, ennek keretében a kereskedelmi bankok a jegybankkal kötendő megállapodás alapján mintegy 20 százalékkal csökkenthetik a jegybanknál tartott kéthetes jegybanki kötvényállományukat, miközben az MNB a devizatartalék terhére hasonló értékben biztosít számukra devizaforrást rövid lejáratú külső adósságuk törlesztésére.
A növekedési hitelprogramban nyújtandó jegybanki hitelek forrása a kéthetes MNB-kötvény lesz az MNB korábbi közlése szerint. A növekedési hitelprogramot június 1-jén indította el három hónap próbaidőre az MNB a növekedés támogatása, valamint a kis- és középvállalkozások hitelezésének bővítése érdekében. Az MNB a program augusztus végéig tartó első szakaszában 750 milliárd forintos keretet bocsátott a bankok rendelkezésére. A program első szakaszában elsősorban a nagyobb kkv-k vettek részt, s a felvett hitelek 60 százaléka volt új hitel, szemben a várt 40 százalékkal.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.