Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Bajnai Gordon szerint a Mol–INA-ügyben a magyar kormánynak a magyar érdekek szempontjából határozottságra, Magyarország szövetségesei és hosszú távú stratégiája szempontjából pedig visszafogottságra van szüksége.
Az Együtt–PM vezetője szerint több ügy is keveredik jelenleg a Mol és az INA közötti konfliktusban. Egyrészt Hernádi Zsolt Mol-elnök-vezérigazgatót személyében támadja a horvát ügyészség, de ezzel kapcsolatban a magyar hatóságok egy eljárást követően megállapították, hogy nem történt sem Hernádi Zsolt, sem más magyar magánszemély esetében bűncselekmény. Bajnai Gordon szerint ehhez az érvényes jogi állásponthoz kell ragaszkodni.
A második egy gazdasági kérdés, hogy a Mol mit kezdjen az INA-ban birtokolt részesedésével, amely óriási része a Mol befektetéseinek és óriási bevételi forrás a Molnak. Szerinte éppen ezért ez nem a kormányzat dolga, hanem gazdasági célszerűség kérdése. Úgy vélte: a Molnak – a cég igazgatóságának és közgyűlésének – kell meghoznia ezt a döntést alapos üzleti mérlegelés alapján. Úgy vélte: a Mol szempontjából nagyon jelentős stratégiaváltást jelentene ha az INA-részesedését eladná, ezért ezt "érdemes alaposan megfontolni".
Emellett kiemelte azt is: Magyarországnak régi, erős, történelmi szövetségese Horvátország, és ezt a viszonyt meg kell becsülni. Szerinte ezért van szükség a visszafogottság és a határozottság egyidejű érvényesítésére.
Bajnai Gordon korábban azt nyilatkozta, hisznek Hernádi Zsolt ártatlanságában, "minden ismeretük ezt támasztja alá".
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.