Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Burány Sándor MSZP-s képviselő szerint megalapozatlan a kormány által várt 2 százalékos gazdasági növekedés, egyetlen elemző sem számít a GDP ilyen mértékű bővülésére. Úgy tűnik, a kormány legfontosabb célja a labdarúgás fejlesztése – mondta. A Fidesz szerint hiteltelen a szocialisták kritikája, hiszen ők megduplázták az államadósságot és IMF-hitel nélkül mozdulni se tudtak volna.
Az MSZP szerint a jövő évi költségvetési javaslatból az látszik, hogy az Orbán-kormány utálja a valóságot és szereti a focit.
Burány Sándor országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: megalapozatlan a kormány által várt 2 százalékos gazdasági növekedés, egyetlen elemző sem számít a GDP ilyen mértékű bővülésére, elsősorban a beruházások visszaesése miatt.
Úgy tűnik, a kormány legfontosabb célja a labdarúgás fejlesztése – tette hozzá, kiemelve, hogy stadionépítésre és -rekonstrukcióra 82 milliárd forint jut jövőre. Burány Sándor a válogatott múlt pénteken Hollandiától elszenvedett 8-1-es vereségére utalva azt mondta: a kormány "kapott gólonként több mint tízmilliárd forintot áldoz" a focira.
Az MSZP-s politikus szerint a magyar labdarúgás színvonala ezt nem indokolja. Ehelyett – folytatta – emelni kellene például a családi pótlékot, igazságosabbá kellene tenni az adórendszert.
A kormánynak van egy drága hobbija, miközben az élet egyre drágább Magyarországon – összegzett.
A szocialisták IMF-hitel nélkül mozdulni sem tudtak volna
A jövő évi költségvetési javaslatból az látszik, ami a szocialisták költségvetéseiből soha nem látszott: több pénz marad a családok zsebében, és az ország talpra áll – reagált Burány szavaira a Fidesz.
Különösen hiteltelenek tartjuk azt, hogy azok a szocialisták adják fejüket kritikára, akik kormányzásuk alatt megduplázták az államadósságot és IMF-hitel nélkül mozdulni se tudtak volna. A szocialisták alkalmatlansága és túlköltekezése miatt Magyarország 9 évig volt túlzottdeficit-eljárás alatt. A szocialisták költségvetéseiből az látszott, hogy világéletükben előbb segítették a bankokat, mint a magyar családokat. A nemzeti vagyont pedig elherdálták és szétlopták.
A szocialisták kormányzásával szemben Magyarország ma talpra állt, visszafizette az IMF-hitelt, pénzügyileg stabil és az ország tartós gazdasági növekedési pályára állt. Burány Sándor állításával szemben a költségvetésben tervezett 2 százalékos növekedésnél az elemzők jó része magasabbat vár – írták.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.