Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 9,77 pontos nyitás után emelkedett hétfőn kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 617,36 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 69,71 pontos, 0,38 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 59,94 ponttal magasabb.
A részvénypiac forgalma fél háromig 3,1 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 100 forinttal, 0,67 százalékkal 14 930 forintra erősödött, 196,1 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 1,14 százalékkal 4435 forintra nőtt, forgalmuk 1,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 291 forintot ért, forgalma 179,9 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 24 forinttal, 0,59 százalékkal 4075 forintra csökkent, a részvények forgalma 556,3 millió forintot ért el.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A tibeti buddhizmus jövője a tét a dalai láma utódjának kiválasztása körüli harcban. Kína maga döntene, hogy legalizálja Tibet 75 évvel ezelőtti megszállását, s az ügyből presztízskérdést csinál Peking.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
A Magyar Orvosi Kamara szerint nem igaz, hogy az átlagkeresetük 2 millió forint fölött van.