Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Iho.hu információja szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóság emberei a korábbi híreknek megfelelően valóban kiutaztak Angliába, hogy megszemléljék a Sólyom Airways első gépeit, a két Boeing 737-500-ast, amelyek közül az egyik augusztus 18-án ideiglenes engedéllyel tett emlékezetes látogatást Budapesten.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a mostani szemle alapján megadhatja a végleges légialkalmassági engedélyt és a lajstromengedélyt a Sólyom Airways gépeire - írja az Iho.hu, amely arra is emlékeztet, hogy a magyar légitársaság első menetben kettő, majd összesen hat Boeing 737-500-assal illetve esetleg más, hosszabb törzsű Classic-kategóriás repülőgéppel szeretné megkezdeni a működését.
A lap felidézi, hogy korábbi nyilatkozatok szerint a Sólyom az üzemeltetőnek, vagyis magának a társaságnak szükséges engedély birtokában, annak megadása után két héten belül kezdhetné el a működését. Ez az úgynevezett AOC (Air Operation Certificate) azonban nem azonos azzal az engedéllyel, ami a gépekre vonatkozik. Az AOC megszerzésének esélyeiről továbbra sincs új információ, egyes internetes feltételezések szerint ez egyre nehezebb lesz, ha a légitársaságnak nem sikerül a hivatal által előírt pénzt felmutatni az első féléves működéshez. Ugyancsak kérdés, mennyire befolyásolja a helyzetet a NAV fellépése a bérek után befizetendő járulékok ügyében.
Az Iho.hu arra is figyelmeztet, hogy egy pár napja felröppent hír szerint az NKH más ügyintézőnek adta át a Sólyom engedélyeztetési eljárását, Vágó József, a társaság vezetője szerint mindezidáig olyasvalaki kezelte az ügyet a hatóság részéről, aki egyébként a konkurens Wizz Airnél repül. Az Iho.hu szerint a hatósági emberek kiutaztatása azt jelzi, hogy bár nemrég arról szóltak a hírek, hogy a légitársaság fizetésképtelen, úgy fest, mégis megkísérlik beindítani működésüket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.